Ám sajnos a magyar filmnek nincsen régi nagy híre. Voltak (és vannak) persze jó magyar filmek, s van egy Oscar-díjunk nem kevés egyéb nemzetközi elismerés mellett, de tény, hogy a legtöbb ember manapság szívesebben néz külföldi filmet moziban, mint hazait, akár jobb, akár rosszabb, mint a magyar termés. (Furcsa ellentmondás, hogy sokan ezen külföldi filmeket, melyeket előnyben részesítenek, magyarul nézik.)

Az elmúlt évtizedekben (a hetvenes évekre visszamenőleg) világossá válhatott, hogy a magyar filmkészítők utoljára a harmincas években készítettek igazán jó műfaji filmet, azután mindent a túlzott művésziség jellemzett (köszönhetően a korabeli kultúrpolitikának és sznobériának) – lásd Talpuk alatt fütyül a szél. Készültek ugyan jó műfaji filmek (Dögkeselyű), de nem volt egységes kommerszfilmes kultúra, a művészfilmek túlsúlyban voltak, pedig az egészséges filmgyártás alapja a műfaji- és művészfilmek egyensúlya és egymásra hatása.

A rendszerváltás után igyekezett a magyar film összeszedni magát, de nem volt átalakulás a filmművészetben, hiába tűnik markánsnak a korszakhatár. Továbbra is a művészfilmek határozták meg a magyar filmet. Készültek műfaji filmek, de a legsikeresebb (Kontroll) is kifejezetten művészi (vagy inkább midcult) és az alkotója nem magyar, hanem amerikai volt. (Antal Nimród az USÁban született és ott is él, a neve senkit nem tesz magyarrá – vö. Liszt Ferenc.)

Nem azt mondom, hogy Fazekas Csaba Swing című filmje elérte azt, amit a magyar film nyolcvan éve képtelen, hisz ehhez még rengeteg munka van hátra, de szerintem elindította (Andrew G. Vajna paternalizmusának szárnya alatt) a magyar műfaji filmet a helyes úton. Igényes zenés vígjáték, remek színészekkel (Törőcsik Mari és Kulka János fenomenálisak), nem kis adag nevetéssel és csipetnyi szívvel.

Műfaji elemeiben tökéletes, s a cselekményt egy olyan meglévő, működő kommerszfilmes sémára húzza rá, melyet a Bosszuállók című nem is kicsit sikeres film is alkalmazott. Ez pedig nem csak azt jelzi, hogy a Swing igyekszik bekapcsolódni a nemzetközi filmes trendekbe is, hanem azt is, hogy végre mer teljesen kommersz lenni, minden művészfilmes analízis nélkül. Ez a megjegyzés egyáltalán nem irónikus, a jó műfaji film legyen egyértelmű, alapuljon a közös mítoszon (jelen esetben a sztárok mítosza és kultusza) és "ne kérdéseket tegyen föl, hanem válaszokat adjon" (Gelencsér Gábor). Ezeket pedig a Swing kifogástalanul kielégíti.

Nagy erőssége a filmnek, hogy a női figurákat nem kliséknek ábrázolja (s hogy nők és női problémák állnak a középpontjában), ez műfaji filmekben (főleg Hollywoodban) ritkaság. A zenés musical műfajában is remek: kiváló, hangulatos muzsika és fergeteges poénok színesítik a filmet (jó, lehet, hogy az egyik poént az általam igencsak kedvelt Vaskabátokból kölcsönözték).

Azért merem állítani, hogy a Swing elindította a magyar filmet a jó úton, mert nem csak mint műfaji film állja meg tökéletesen a helyét, hanem sikeres is: a közönség szereti, fogynak rá a jegyek, az előadás végén pedig, ahol én is voltam, még tapsoltak is. Reméljük Fazekas Csaba több lehetőséget kap majd a jövőben rendezni és sokan a nyomdokaiba lépnek majd. Akkor talán újra sikeres lesz a magyar film, s a műfaji- és művészfilmek egymásra hatásából születik majd egy új Mephistónk.

(A bejegyzés Gelencsér Gábor előadásai alapján készült.)

krisfk

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.