Videojátékok filmadaptációi sokszor nem túl sikeresek, készítőik pedig gyakran melléfognak. Nem egyszer tapasztaltuk már meg, hogy egy film teljesen más irányba viszi a szeretett játékot, nem veszi figyelembe annak értékeit, vagy egyszerűen semmi köze nincs a játékhoz, csak ugyanaz alatt a cím alatt fut. Hollywood sajnos nem egészen érti, hogyan lehetne a két médiumot sikeresen összeboronálni, de sorra vettük a legjobb videojátékfilmeket, hátha találunk közöttük pozitív ellenpéldát. A sorrendet a Metacritic, a Rotten Tomatoes és az IMDb pontszámainak átlagai alapján állítottam össze.

Míg a DC filmes téren enyhén szólva is bukdácsol, több erős TV sorozattal is büszkélkedhet. Először is ott van a nagy sikerű Arrowverse, azaz A Zöld íjász és testvérsorozatai/spin-offjai: a Flash – A villám, A Holnap legendái, a Vixen és a Supergirl. A Zöld íjász – főleg 1. és 2. évada – kifejezetten igényes, a Flash is szórakoztató, de kevésbé komolyan vehető és a Supergirlnek is, bár sajnos gyengébb a másik két szériánál, vannak kiemelkedő epizódjai (lásd például a 2. évad musical részét). A Gotham, amit én személy szerint nem kedvelek különösebben, szintén sikeres, akárcsak az iZombie, a Lucifer vagy a Fekete Villám, amit most újítottak meg egy második évadra.

A Lego kaland második részének közeledtével érdemes lehet közelebbről is megvizsgálnunk néhány kevésbé ismert LEGO filmet. A Lego Ninjago: A Spinjitzu mesterei (a továbbiakban Ninjago, az egyszerűség kedvéért) elsőre nem biztos, hogy olyan sorozatnak tűnik, ami nagy érdeklődésre tarthat számot. Az igénytelen animáció ellenére és azt leszámítva, hogy azért indult, hogy építőjátékokat reklámozzon, a Ninjago tele van rejtett értékekkel, mind formailag, mind pedig tartalmilag.

Angol nyelvű (de magyar felirattal rendelkező) videó esszém arról, mit jelenthet a televízió folyton visszatérő motívuma a Batman filmekben.

Batman nem más, mint Bruce Wayne, a milliárdos playboy, aki, miután végignézte szülei halálát, kiképezte magát, hogy denevérjelmezt öltve fölvegye a harcot a bűnnel. Cikkemben azokat az élőszereplős Batman mozifilmeket veszem szemügyre, melyek valamilyen módon bemutatják vagy interpretálják azt a jelenetet, melyben Wayne szüleit meggyilkolják. Így az 1989-es, Tim Burton féle Batman – A denevéremberre (Batman), Joel Schumacher Mindörökké Batmanjére (Batman Forever, 1995), Christopher Nolan Batman: Kezdődik!-jére (Batman Begins, 2005) és végül a legújabb verzióra, a Zack Snyder féle Batman Superman ellenre (Batman v Superman: Dawn of Justice, 2016) fogok koncentrálni. Mind a négy film valamilyen módon megjeleníti a szülők halálát (például mindegyik tartalmaz egy obligát közelit a gyilkos fegyverről), s cikkemben ezeket a jeleneteket fogom összevetni.

Három premier plán három filmből. Balról jobbra: Batman – A denevérember, Batman: Kezdődik! és Batman Superman ellen: Az igazság hajnala.

Meg fogom vizsgálni a jeleneteket vágás szempontjából: milyen plánokat használnak, milyen a jelenetek tempója (vagy hossza), mit hagy benne és mit hagy el az elemek közül, valamint igyekszem összehasonlítani a szekvenciákat abból a szempontból, hogy mennyire viszonyulnak realisztikusan vagy túlzó drámaisággal a témához. Az összevetés során megfigyelhető, hogy a Batman filmek előszeretettel stilizálják (sőt, költőivé esztétizálják) a jelenetet, de találunk olyan példát is, amelyik ugróvágásokkal és vízszintes kameraszögekkel emeli ki az esemény esetlegességét és hétköznapiságát. Dolgozatomban a Batman filmek példáján azt kívánom meg bemutatni, hogyan teheti a vágás és az utómunka alapvetően különbözővé és más hatást kiváltó jelenetté az amúgy ugyanarról szóló képsorokat.

Pablo Larrain filmje, a Jackie Jacqueline Kennedy személyes történetét meséli el. Legalábbis a film ezt állítja magáról. Én azt állítom, hogy képtelen történetet fölépíteni, nincsenek benne épkézláb jelenetek, az üzenet, amit csöppet sem óvatoskodva nyom az arcunkba, egyszerűen fölháborító, mindezt pedig az sem segíti, hogy a főszereplő Oscar-jelölt® alakítása abból áll, hogy másfél órán keresztül közepesen meggyőzően sír, sétálgat vagy affektálva beszél (amin csak javít az amúgy bődületesen rossz szinkron).

Edgar Wright Cornetto-trilógiájának darabjait utalások hálója szövi szorosan egymáshoz. A filmek egyik visszatérő, intertextuális motívuma a kerítés, melyen hőseinknek át kell jutniuk, hogy lerövidítsék a céljukhoz vezető utat. Ilyen jelenet mindhárom filmben (a Haláli hullák hajnalában, a Vaskabátokban és a Világvégében is) föllelhető, mégis mindhárom esetben más módon zajlik le a jelenet, más helyen a filmben és más jelentőséggel. Vizsgáljuk meg, hogyan használja Edgar Wright a kerítés-gaget trilógiájában, és hogy jelen motívum mennyiben fűzi össze a három filmet!

Az Éhezők Viadala (2012)

Még premier előtt nézhettem meg a franchise első filmjét és rettentően idegesített. Nem azért, mert történetét más, hasonlóan utópisztikus művektől kölcsönözte, nem is a szereplők miatt, de még azon sem akadtam ki, mint jópár rajongó, hogy Ruta (a filmben Rue) néger. Nem. Egyetlen dolog verte ki nálam a biztosítékot: az operatőr. Tom 'Shaky-Cam' Stern. Rettentő zavaró, hogy a kamera egy pillanatra sem áll meg a filmben. Értem én, hogy ez egy koncepció, és legalább valóban következetes, de ha ahelyett, hogy Katnissnek szurkolnék, hogy élve ússza meg a Viadalt, azért drukkolok, hogy annak a szerencsétlen operatőrnek adjon már valaki egy nyamvadt statívot, már eleve rossz. Ettől nem lesz a film menő vagy sötét, komor, netán formabontó – csupán idegesítő. Az állandó kézikamerázás eltereli a figyelmet a történetről. (Ja és már a film első fél órájában megcsömörlik tőle az ember, amikor a békés közelképekben is úgy rángat a kamera, mintha közben bombáznák nem csupán szereplőinket, hanem a stábot és a mozitermet is.)

Éppen ezen fölháborodásom vezetett ahhoz, hogy elolvassam a könyvet. Ezt, szerintem, baromi jól tettem, hisz így jobban megértettem a szereplők motivációit (mely a filmben enyhén szólva zavaros volt), jobban élveztem az akciójeleneteket, nem terelte el semmi a figyelmemet a történetről (ami, annak ellenére, hogy nem száz százalékosan új, kivételesen erős), valamint fokozottabban volt jelen Az Éhezők Viadalának világépítése, ami a franchise nagy-nagy erőssége.

Az Éhezők Viadala: Futótűz (2013)

Isten áldja Jo Willemst (vagy bárkit, aki rájött, hogy új operatőrt kell szerződtetni)! A Futótűz nem szenved már attól az alapvető problémától, hogy élvezhetetlen. Végre észre lehetett venni a jó színészeket (Woody Harrelsonnal és Elizabeth Banksszel az élen), végre követhettem a cselekményt, anélkül, hogy a tán nem önreflexívnek szánt remegés ráébresszen arra, hogy filmet nézek. Na jó. Inkább abbahagyom szegény Tom Stern becsmérlését. Az is lehet, hogy parkinson kóros és ez az egész kritika szerfölött ízetlen...

Érdemes összevetni a könyvet és a filmet adaptáció szempontjából. A jelenetben, melyben Katniss először találkozik Snow elnökkel, Collins azt írja, az elnöknek rózsa és vér szaga volt. Amikor olvastam rögtön kíváncsi lettem, hogy ezt hogyan adaptálják filmre, hiszen a médium sajátossága, hogy csupán két érzékünkre hat. Snow elnök egy asztalnál ül, kabátja hajtókáján rózsa – ez egyértelmű megjelenítése a rózsaillatnak. De mégis, hogy tudja adaptálni a film a vérszagot, anélkül, hogy vért mutatna? Snow elnök háta mögött ablak húzódik, rajta piros, hosszúkás mintákkal – ez egy ügyes fogás, olyan, mintha vér csorogna az üvegen, de még mindig nem egyértelmű. A filmben itt nem kapunk erőteljesebb utalást a vérszagra, ez csak konkrétan jelenik meg később, amikor Snow elnök vért lát pezsgőspoharában. Ennél finomabb és éppen ezért erősebb gesztus, amikor a következő filmben, A Kiválasztott első részében Snow elnököt megvágja a borbélya borotválás közben. De ne szaladjunk előre.

Szerintem úgy is meglehetett volna oldani a vérszag adaptációs nehézségét, hogy nem konkrétan Snow elnökhöz kötik a vért: mondjuk Katniss megvágja magát a rózsán, melyet Snowtól kap. Az ilyen adaptációs problémák nagyon érdekesek, hisz rendezője válogatja, hogy az adaptálandó szövegből mit emel ki és hogyan.

Ez a film szerintem szórakoztatóbb, mint az első (bár ott jobban tetszett, ahogy részletesebben bemutatják a viadalra való készülést), az arénaharc is izgalmasabb, de a lezárás szörnyű. Komolyan, hogy lehet így befejezni egy filmet? Lehet, hogy a könyvnek is ez a vége, de itt jön be újra az adaptáció: lehet módosítani. Ha pedig valami ennyire anti-klimaktikusan végződik, akkor kötelesség módosítani.

Az Éhezők Viadala: A Kiválasztott – 1. rész (2014)

A Kiválasztott első részével pedig elérkeztünk a sorozat tetőpontjáig – legalábbis szerintem (az IMDb és a nézők  többsége nem teljesen ért velem egyet, de ez az ő bajuk). Színészileg és zeneileg is a csúcs ez a film a szériából, valamint olyan filmes megoldásokkal dolgozik, melyek lehengerlőek. Külön kiemelném a jelenetet, melyben a nép megostromolja a gátat. A zenével és a plánválasztásokkal együtt egyszerűen letaglóz: az az egy snitt, amikor a katona sisakján látjuk a tükröződést, mielőtt még az emberek elérnék a gátat, zseniális. Egy pillanatnyi csönd a puskaropogás előtt.

A történet is erős, nagyon tetszett, ahogy a film bemutatta a háborús propagandát és megmutatta azt is, hogy egy tiniregény főhőse nem feltétlenül úgy kiválasztott, mint Luke Skywalker vagy Harry Potter, hanem csak egy báb a politikai játszma irányítóinak kezében. A humor is nagyobb szerepet kap ebben a részben, mint a többiben, ez is ad némi színt a franchise-nak.

Van azonban néhány olyan jelenete is az amúgy remek filmnek, melyek egy csöppet túl amerikaiak. Az érzelmileg manipulatív futás visszaszámlálás közben, amikor úristen, be fog csukódni az ajtó, vajon Primék visszaérnek? Vagy pedig az a nagyon amerikai módon túlmagyarázott momentum, amikor az amúgy kiváló és finom, szimbolikus jelenetet, amikor Katniss a macskával játszik, utólag megmagyarázza... Köszönöm, elsőre is értettem. Így csak hülyének érzem magam, nem kell szájba rágni.

Általában nem szeretem a filmek harmadik felvonásait, mert már nem arról szólnak, amiért elkezdtem nézni a filmet. A befejezésekkel sem vagyok sokszor megelégedve. Ennek a filmnek is nagyon hülye helyen van vége (nem csoda, elvégre kettészedtek egyetlen történetet), ám ezt kifogástalanul oldják meg. A befejező jelenet különösen szép, ahogy látjuk Coin elnök beszédét (melyet már itt nagyon finoman megmérgez, hogy csak Plutarch szavait visszhangozza) párhuzamosan azzal, ahogy Katniss a bezárt Peeta ablaka felé közeledik, a kocsizás végén pedig meg is látjuk az örjöngő Peetat. Nem egy jó befejezés, de mindenképpen erős lezárás.

Mindenképpen jobb lezárás, mint a befejező részé...

Az Éhezők Viadala: A Kiválasztott – Befejező rész (2015)

SPOILER VESZÉLY!

A csúcspont után jöhet is a mélypont. Azt sem tudom, hol kezdjem... A film eleje még elhitette a nézővel, hogy ez legalább ugyanolyan jó film lesz, mint az előzők. Aztán szépen lassan elértünk a zombis részhez a csatornában. Nevetségesen festő lények százai támadják meg hőseinket, csakúgy, mint egy rossz videojátékban: béna ellenfelek, de sokan vannak, aztán, miután legyőzték őket, jöhet futós rész. Mert minden videojátékba kell egy futós rész: amikor omlik le mögöttünk a padló és át kell érni a következő szintre – de persze csapdák is vannak közben és hátulról lőnek. Úgy tűnik, mintha ez lenne a film leggyengébb pontja. Sajnos nem. Itt kezdődik a fecsegőposzáta zuhanórepülése.

Már itt a mutánsokkal való harcban, ami önmagában nem volna annyira szörnyű, hisz sok filmben látni ilyesmit, kiviláglik (vagy inkább kiszól) valami förtelmes klisé, amikoris Finnick halála előtt, a koherens zenei világtól teljesen elütő hősi téma kíséri a karaktert – csupán azért, hogy még meghatóbb legyen, amikor meghal.

A cselekmény egésze strukturálatlan, teljesen véletlenszerűen történnek az epizodikus események, nincs semmi karakterfejlődés a filmben, sőt, Gwendoline Christie mindössze két percig szerepel a filmben, a tigrisnő pedig egyetlen mondatot beszél: mi értelme új karaktereket bemutatni, ha nem kapnak teret kibontakozni? Mégis mire fordítják az időt a készítők, ha nem a karakterek és a sztori építésére? Véletlenszerű, zsákutcába torkolló történetszálakra, értelmetlen jelenetekre és a karakterek által elkövetett értelmezhetetlen cselekedetekre.

Miért egyszerhasználatosak a podok? Miért dobja el Katniss a hologramos térképet, amikor vannak robbanó nyilai? Miért szereti mégis Peeta-t? Miért nincs második neve a filmes stáb tagjainak? Miért áll meg az olaj ott, ahol megáll? És még sorolhatnám a film logikai buktatóit.

Ha ez még nem lenne elég, maguk a szereplők is idegesítően buták. Gale és Katniss miért nem álcázták magukat rendesen? Abban a kapucniban jobban kitűntek a tömegből, mintha Katniss lángoló ruháját húzták volna mindketten. Aztán, amikor már azon izgulunk, hogy jaj, észre fogják venni őket (ami elkerülhetetlen lett volna), mégsem veszik észre őket, mert hirtelen, a semmiből egy bomba csapódik be, megmentve hőseinket, mint holmi deus ex machina. Ezután pedig érkezik a kapitólium gépe. Igen a kapitólium gépe. Nem, egy pillanatra se hidd, hogy a felkelők gépe, mert ez a kapitólium gépe. A film annyiszor a néző orra alá dörgöli, hogy ez a kapitólium gépe, hogy kétség sem férhet hozzá: ez NEM a kapitólium gépe. És láss csodát: nem is az. A végső csavar talán még meglepő is lett volna, ha a film maga nem lövi le fél órával korábban.

Ha pedig a lelövésnél tartunk: rettentő idegesítő az a jelenet, amikor Snow elnököt ki akarják végezni. A film addig húzza-halasztja a momentumot, hogy aki tíz perce nem jött volna még rá, hogy Coint fogja lelőne, az is kitalálja. Aztán persze, hogy Coint lövi le. Ki a fene hitte volna.

Ezen idegesítően rossz pillanatok mellett (melyekből nem emeltem ki mindet) a film ráadásul unalmas is. Főleg miután vége van és az epilógust elhúzzák, ameddig csak lehet. És amikor már fellelkesülnél, hogy igen, végre vége, akkor jön a filmtörténet legundorítóbb jelenete. Én már-már azon voltam, hogy kikaparom a saját szemem, ennyi giccset még én sem bírok el, pedig imádtam a Jégvarázst és bármikor meg tudnám nézni a Csillagport, de az már több volt a soknál. Még csak az kellett volna, hogy Katniss kimondja, a gyereke neve Prim... vagy Rue. Jut eszembe Prim: véletlenül pont ott van, ahol Katniss. Katniss véletlenül pont meglátja. Aztán meg tök véletlenül fölrobban. Ennél bénábban kivitelezett (de drámainak beállított halál) kevés létezik.

Mindent egybevetve Az Éhezők Viadala széria nem rossz. De ez az utolsó förtelmes film mindenkinek rossz ízt hagy a szájában, megkeseríti az egész élményt. A történet álfeminista és anti-feminista vonásairól inkább már nem is beszélek, mert arról lehetne írni még egy ilyen hosszú bejegyzést.

krisfk

Hajj. Milyen jó lett volna ez a film, ha Edgar Wright rendezi! Tudom, hogy eleve nem akartam, hogy tetszen, de még így is csalódtam benne. Év eleji előretekintésemben 6 pontot jósoltam a filmnek a 10-ből, tekintve, hogy a Marvel stúdió remélhetőleg nem enged egy adott minőség alá.