2015.03.03. 09:05
A Zöld íjász (Arrow) - 1. évad
Nem akartam nézni ezt a sorozatot. Talán azért, mert itthon a TV2-n (vagy az RTL klubon? tök mindegy) ment, talán nem, de én gagyinak gondoltam és ugyanezzel az elvárással és előítélettel ültem le megnézni az első epizódot. Éppen ezért nem is tetszett. Végül, hála JeremyJahnsnek, adtam az Arrownak egy második esélyt. És milyen jó, hogy adtam!
Egyrészt nagy rajongója vagyok a DC képregényeknek, úgyhogy az utalások és a fel-felbukkanó szereplők miatt már érdemes nézni, de továbbá maga a sorozat jól megírt, a karakterek kidolgozottak, a párbeszédek remekelnek. Az epizodikus részek is jók, ám ami a forgatókönyvek nagy erőssége az a nagy, az egész évadon átívelő történet, valamint a folyamatos flashbackek Oliver szigeten töltött éveire. Hogy ezt elmesélték szerintem nagyon jó ötlet volt az alkotók részéről, az pedig, ahogy megoldották, szintén kiváló volt: minden részben a flashbackeknek köze volt az éppen a jelenben történő eseményekhez, de nem csupán sztori szempontjából (mint a gyengébb második évadban), hanem rávilágítottak Oliver egy-egy képességére, jellemvonására, melyet a szigeten töltött idő faragott ki. A harmadik évadban sajnos már nem sok köze van a flashbackeknek a jelenhez, legalábbis az első néhány részből én úgy éreztem.
Én őszintén szólva az első évadban a szigetes részeket sokkal jobban élveztem, mint azokat, amelyek a jelenben játszódtak. Ez egyrészt talán a szemcsés (valószínűleg filmre vett) képnek volt köszönhető, az izgalmasabb, átfogóbb sztorinak és persze Slade fuckin' Wilsonnak. Már amúgy is kedveltem Deathstroke karakterét, de Manu Bennett játékával, suttogós beszédmódjával és imádnivaló akcentusával még szerethetővé is tette a gyilkológépet. Barátsága Oliverrel nekem nagyon tetszett és az a húzás is az alkotók részéről, hogy Slade-et is a szigetre tették. A szigetes részek csúcspontjaként szerintem az évad egyik legjobb epizódja az Odyssey.
Egy másik remek rész a Vertigo, melyben először tűnik föl Vertigo gróf. Ez az epizód nem a forgatókönyv vagy a történet miatt tűnik ki, hanem Seth Gabel színészi játéka, a vele társított isteni zene (Blake Neely) és a ritmikus vágás miatt, melyek az évad talán legjobb jeleneteit produkálták. A zene amúgy végig kifogástalan a sorozatban, Blake Neelyn is rajta tartom ezentúl a szemem.
Van egy pár epizód, ami lassan pereg, de egy olyan sorozatban, ahol ilyen sok rész van egy évadban, muszáj fillereknek lennie. Ezekért kárpótolnak a fönt említett kitűnő részek, valamint az egész sorozaton átívelő történetszál, ami a végső epizóddal elfeledteti mindenkivel a kevésbé érdekes tölteléket.
Az akciójelenetek szintén kifogástalanok, végig izgalommal teli az évad, nincs egy uncsi autós üldözés sem, amikor az ember az óráját nézegeti, hogy mikor lesz már vége. Vérprofi kaszkadőrök és koreográfusok dolgoztak a sorozaton és ez meg is látszik.
Még pár szó a főhősökről, aztán rátérek arra, ami legjobb dolog az egész Arrow sorozatban. Stephen Amell karizmatikus, rendkívül szerethető színész és bár mindenki túl jól néz ki ebben a sorozatban (és mindenki túl fiatal, én például úgy meglepődtem, amikor kiderült, hogy ki Tommy apja), neki nem árt, szerintem nála jobb színészt nem is találhattak volna a Zöld íjász szerepére. A másik főhős Diggle, Oliver bizalmasa és testőre, aki nincs benne a Zöld íjász képregényekben, de a sorozat sikere után beletették. Ez jelent valamit. Diggle egyrészt szerethető (és fontos!) karakter, másrészt David Ramseye szintén remek színész. Felicity (az Arrow csapat harmadik tagja) remekül megírt karakter, az ő szövegei a legjobbak az egész évadban (azok a szövegek, amelyek a második évadra sajnos kicsit erőltetetté válnak), valamint Emily Bett Rickards nem kevésbé tehetséges mint színésztársai.
Mi is az, amire azt mondtam, hogy a legjobb? A vizualitás. A vágás, a képkompozíciók és az operatőri munka mind zseniálisak. A világítás fantasztikus, sötét és izgalmas hangulatot teremt és gyönyörködtető képi világot. A kis mélységélesség nagyon jól áll az egész sorozatnak, valamint a színek és tónusok tökéletesen aláfestik a történetet. Szavakkal nehéz leírni valamit, ami vizuális, de aki még nem látta ezt a sorozatot vagy netán újranézné az első évadot, figyeljen arra, hogy hogy néznek ki a képek, mert egyszerűen fantasztikusak. Gyakran van olyan, hogy beraknak valamit közvetlen a kamera elé, hogy ott álljon homályosan – imádom! Ja és kiváló gépmozgásokat alkalmaznak. Rengeteg film alulbecsüli a vizualitást és inkább a sztorira mennek rá. Mivel sztorit könyvben is el lehet mesélni, a film pedig vizuális műfaj, szerintem itt sokkal fontosabb a képi világ.
Az Arrowt ajánlom mindenkinek, aki kedveli a jó sorozatokat és a szuperhősfilmeket. Tényleg érdemes adni neki egy vagy két esélyt.
krisfk
1 komment
Címkék: kritika sorozat szuperhős dc arrow szuperhősfilm zöld íjász stephen amell emily bett rickards manu bennett david ramseye jeremyjahns
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
