Akkor folytatnám is a listát. Az első részben górcső alá vettem jónéhány értékes filmet, köztük a magyar Dögkeselyűt, valamint egy pár okádékot, A nagy zabálással az élen, ezúttal pedig igyekszem mindkettőn túltenni.

Iráni filmek

Az elmúlt évben egy maroknyi iráni filmet láttam, s meg kell állapítanom, az irániak remekelnek. Elsőként vegyük a Hol a barát háza? címűt, mely, akárcsak a Bashu, a kis idegen, szívmelengetően kedves. Mindkét film története egyszerű, minimalista stílusban készültek, de olyan érzelmeket közvetítenek, amelyekre ma, az európai vagy amerikai kultúrában csak Ricky Gervais képes csodálatos Derek című sorozatával, azt is és ezen két iráni filmet is ajánlom mindenkinek, aki szeretne érzelgősség nélkül meghatódni.

Gothár Péter: Idő van (1986)

Groteszk, Örkényével vetekedő előadásmód, szórakoztató, egyre őrültebbé váló film, mely még arra is képes, hogy a Kádár-kor létállapotát és a középkorúak válságát is bemutassa. Egy-két jelenetét Tarantino is megirigyelhetné, az Idő van nem való mindenkinek, de aki szereti az abszurd humort, annak csak ajánlani tudom.

Szőke András: Vattatyúk (1991)

Picture 1.png

Szőke András, a rendező, mondta egy interjúban, szabadon idézve: rendező csak úgy lehet az ember ebben az országban, ha  a filmgyárban a legalsó pozícióból végigmászik a lajtorján, aztán évek múlva megengedik, hogy filmet rendezzen, vagy pedig az elitista, rendkívül szelektív Filmművészeti egyetemen rendező szakon szerez diplomát. Szőke András egyiket sem akarta csinálni, úgyhogy fogott egy kamerát, fogta a barátait és rendezett egy filmet. Méghozzá milyen filmet! Akkor is szórakoztató a Vattatyúk, ha nem tudja a néző, hogy ez teljes mértékben egy amatőrfilm, de az, hogy ilyen kevés pénzből valami ilyen jót lehet csinálni, az csak növeli az értékét. A Vattatyúkot minden magyarnak kötelező megnéznie. Meg azoknak is, akik azt hiszik, hogy a jó filmhez sok pénz kell.

Thomas Vinterberg: Születésnap (1998)

Vinterberg Születésnap című filmje tökéletes párhuzamba állítható Szőke Vattatyúkjával. Mindkettő amatőrnek hat, csak míg az utóbbi azért, mert nem volt több rá több pénz, az előbbi azért, mert a rendező unta a banánt. Ez persze nem vesz el belőle, sőt a Születésnap is nagyon tetszett, elsősorban a dogma kiáltvány miatt. Ez a kiáltvány 10 szabályt ír le, amihez a rendezőknek tartaniuk kell magukat (pl. nem használhatnak hangeffekteket, csak helyszínen forgathatnak stb.). Ennek ellenére is nagyon jó a film, de azt figyelembe véve, hogy mennyi megkötéssel dolgoztak, még nagyobb tisztelet jár a készítőknek. A Születésnap is bizonyítja, hogy nem pénz kell a filmhez, hanem tehetség.

És hogy ne csak folyton áradozzam, nézzünk meg néhány förtelmes alkotást is.

Makavejev: Sweet Movie (1974)

Ha azt hitte bárki is, hogy A nagy zabálás undorító, akkor még nem látta a Sweet Movie-t. A film első fele még valami jó kis groteszk komédiát igér, de a második... Egy nő gyerekeket csábít a hajójába cukorral és testi örömökkel aztán megöli őket. Egy étkezés folyamán a vendégek egymásra köpködnek, hánynak, majd kollektíven tányérokra szarnak, miközben üvöltöznek. A film végén egy pucér nő csokoládéba fullad, miközben a rendező közelképeket mutat a nemiszervéről, s ez párhuzamba kerül holttestek exhumálásával, kifejezve, hogy ahogy a csokireklámban kihasználják a nőt, úgy használták ki az oroszok is az embereket. Éljen a művészet.

Szerintem ez az egy rossz film bőven elég. Ez után a még a Pronuma bolyok története is jónak tűnik, az legalább az elején kijelenti, hogy az is hülye, aki nézi a filmet és az is hülye, aki csinálta. A Sweet Movie-ban pedig az a rettentő siralmas, hogy komolyan veszi magát.

Nem szívesen búcsúzom rossz szájízzel, úgyhogy íme még egy kellemes filmecske.

Richard Lester: A Hard Day's Night (1964)

Az ikonikus Beatles film. Humoros, angol és remek zenék szólnak alatta. Tökéletes kikapcsolódás.

 

krisfk

A bejegyzés trackback címe:

https://krisfk.blog.hu/api/trackback/id/tr806223988

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása