A Marvel kettes fázisa nem építkezett olyan meghatározó és erőteljes módon A bosszúállók második része felé, mint ahogy azt az egyes fázis tette, az Ultron kora azonban mégsem jelentett csalódást. A fázis a Vasember 3-mal kezdődött, mely A bosszúállók lecsengéseként…

2015-ben kevesebb szuperhősfilmet kapunk, mint tavaly, ennek talán az az oka, hogy a DC majd csak 2016-ban kezdi meg filmjeinek áradatát. (A Hős6os nem hiszem, hogy 2015-ös filmnek számít, hisz itthon ugyan januárban mutatták be a mozik, de az USÁ-ban már novembertől látható…

krisfk 2014.09.07. 09:17

A Galaxis Őrzői

A Marvel B-csapata utat talált a filmvászonra. Ez a film volt talán a stúdió eddigi legnagyobb kockáztatása, mivel nem sokan ismerték korábban a karaktereket, nem kötődik szorosan a Marvel univerzum többi filmjéhez, James Gunn pedig, a rendező, eddig inkább szexista megjegyzéseiről,…

Nagy rajongója vagyok a Marvel filmuniverzumnak. A producerek remek munkát végeztek, Kevin Feige-nek és társainak köszönhetjük azt folyamatos, egymással összekapcsolódó szuperhősfilm-áradatot, melyek először a fantasztikus Bosszúállókig vezettek, majd folytatódtak a meglepően…

A csodálatos Pókember 2. elég jó volt, nekem jobban tetszett, mint az első csodálatos Pókember, de még mindig úgy gondolom, hogy Sam Raimi filmjeit, legkevésbé a másodikat, még mindig nem éri utol. Andrew Garfield és Emma Stone megint hozták a formájukat, remek alakításokat…

krisfk 2014.05.01. 19:10

Áprilisi kedvencek

Megtekintett filmek/sorozatok: Trónok harca (10/10), Szürkület (6/10), Váratlan örökség (9/10), Az én XX. századom (8/10), Csupasz pisztoly (8/10), Fény (5/10), Sötétségben: Star Trek (9/10), Aljas utcák (9/10), Xala (6/10), Hatos fogat (8/10), Éjszaka a múzeumban 2. (6/10), Árnyék…

A minap leültem, hogy megnézzem a Fantasztikus négyes és az Ezüst utazó című filmet a TV-ben, mert már volt egy ideje, hogy láttam, s kifejezetten kedvelem a szuperhősfilmeket, úgyhogy azt gondoltam, remek lesz kikapcsolódásnak. Kicsit gyenge a film, ezt nem tagadom, de nem szörnyű,…

Henry Jackman remek zeneszerző, ezt már az X-Men: Az elsőknél (X-Men: First Class, 2011) is bizonyította kiváló muzsikájával, mely hatalmas erejével tökéletesen festette alá Magneto karakterét, s a nézőnek is olyan vágya támadt tőle, hogy fémből készült tárgyakat mozgasson,…

süti beállítások módosítása