A sorozat első három évada egyre több újat mutatott, fölkeltette az érdeklődést, s nem hagyta, hogy lankadjon a néző figyelme. Az első szezonban megölték a főszereplőt, a másodikban olyan csatát láthattunk, amit eddig TV-ben még soha, a harmadikban olyan sokkoló eseménynek lehetünk tanúi, amelyet nem csak hogy TV-ben nem, de George R. R. Martin regényén kívül talán sehol máshol nem tapasztalhattunk. Az első évad, véleményem szerint, az eddigi legjobb. Az írás kiváló (a sorozat nagy erőssége), inkább fókuszál a karakterekre és a párbeszédekre, mint az akcióra. A másik nagy erősség a színészi játék, minden egyes szereplő a legjobb formáját hozza, s ez, a legtöbb esetben lehengerlő, említsünk csak néhányat a nagyszerű színészek közül, Lena Headey, Sean Bean, Aidan Gillen, Peter Dinklage és itt akár az egész szereplőgárdát felsorolhatnám. Amit még imádok a Trónok harcában, az Ramin Djawadi zenéje. Az egyik kedvenc zeneszerzőm a Titánok harca és a Frászkarika után, ebben a sorozatban pedig a csúcsra suhan zsenialitása. Nem csak fülbemászó, remekül élvezhető zenéket komponált, hanem olyan bravúrral alkalmazza a zenei témákat, hogy abba az ember beleborzong. Használt például egy témát, mely eddig (látszólag) teljesen különböző helyeken szólalt meg, ám a legutóbbi (negyedik) évadban derült fény rá, hogy kihez tartozik ez a téma és hogy miért hallatszott azokon a véletlenszerűnek tűnő helyeken. A részletekre való figyelem több mint figyelemre méltó a Trónok harcában.

A tökéletes első évad után enyhe csalódás volt a második, ahol Daenerys gyengébb története, a sok változtatás a könyvhöz képest és a főszereplő nélküliség kissé lerontotta a sorozat színvonalát. Az évad végére azonban összeszedték magukat a készítők a Blackwater című epizóddal, mely nem csak remek csatával, hanem egy kiváló dallal is meglepte a nézőket. A harmadik évadban már újabb erővel tért vissza a sorozat, kiváló új történetszálat építettek be Theonnak, a The Rains of Castamere című epizód kifejezetten nagyot ütött, a zene a tetőfokára hágott, a színészek egyre jobbakká és jobbakká váltak, valamint ismét gazdagabbak lettünk egy kellemes dallal a The Hold Steady jóvoltából.

A negyedik évad lassan indult, ezt próbálták kompenzálni a készítők a második epizóddal, melyben olyasvalaki halt meg, akit szerintem mindenki halva szeretett volna már látni. Ebben az epizódban tűnik fel a Sigur Rós is, a kedvenc zenekarom, úgyhogy ez külön fűszert adott az élménynek. A továbbiakban az írás, a regény adaptálása, nem működött mindenhol. Több történetszálon (Arya, Bran, Brienne, Daenerys) alig történt valami említésre méltó (csak egészen a végén, Danynek ez volt a leggyengébb történetszála eddig), Stannisnek és Jonnak rengeteg töltelékfeladatot adtak, hogy a nagy csata itt is az évad végén történjen, Oberynt pedig nem használták ki eléggé (zseniális karakter egy zseniális színész alakításában). A színészek ismét remek alakításokat nyújtottak, az Oberynt játszó Pedro Pascal mellett meg kell még említenem Gwendoline Christie-t és Sophie Turnert. A zene továbbra is fülgyönyörködtető, a thenn-téma kiváló, az Oberyn-téma is, de az nem kapott helyet az albumon, s ismét meg kell említenem azt a zseniális leleplező momentumot arról a témáról, ami eddig nem tartozott senkihez – most derült ki, hogy ő indította el az események mozgását, s a készítők odafigyeltek rá, hogy az ő témáját használják a kulcseseményeknél, melyeknek ő áll a hátterében.

A negyedik évad pozitívumai alatt, mélyen ott húzódik egyfajta hanyatlás, ami, szerintem párhuzamban áll a mainstreamesedéssel. Én örülök neki, hogy ennyien nézik a Trónok harcát, mert így biztos, hogy addig fog futni, amíg a készítők akarják, de nem tudtam nem észrevenni, hogy minél több pénzt tudnak költeni az egyes epizódokra, annál jobban áthelyeződik a hangsúly a karakterekről az akcióra. Én éppen azért szerettem meg a Trónok harcát, mert nem olyan volt, mint a többi fantasy, hogy a látvány az első, a figurák és a sztori pedig csak másodlagosak. A Trónok harcával szerencsére még nem ez a helyzet, de érezhető, hogy errefelé tendál. Talán a következő évadra visszatérnek a korábbi stílushoz, s ez a nagyobb látvány csak a negyedik szezon sajátja volt.

Mindenesetre várom a következő évadot, kíváncsi vagyok David Benioff és Dan Weiss hogyan fogja megoldani az adaptációt, hisz a sztoriban következő negyedik és ötödik könyvek párhuzamosan játszódnak.

A Trónok harca negyedik évadát természetesen azoknak ajánlom, akik nézték az eddigieket, magát a sorozatot pedig mindenkinek, csak ne úgy üljenek a TV elé, mintha a következő Gyűrűk urát szeretnék látni. Én azt vártam és elsőre csalódtam.

krisfk

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.