A Disney féle Hókirálynő-adaptáció annak idején, amikor mozikban játszották, rettenetes port kavart, s még többet, amikor két Oscar-díjat vihetett haza, a legjobb dal és a legjobb animációs film kategóriákban. A Frozen-láz nem hagyott alább, a Let it go-t rengetegen feldolgozták, a csapból is ez folyt, akik pedig nem látták a filmet, nem is sejthették, miért van úgy oda érte mindenki. Most, hogy elapadt némileg a rajongás hulláma és eljutott a film az HBO-ra, én is megismerkedtem vele. Az egyetlen megfelelő szó rá azt hiszem az, hogy varázslatos.

Először zavart (sőt frusztrált), hogy a Let it go nyerte meg az Oscart az Ordinary Love helyett, de mikor alábbhagyott kezdeti megrökönyödésem, rá kellett jönnöm, hogy valószínűleg a Frozen dala egyrészt sokkal fontosabb volt a film számára, mint a U2 Ordinary Love-ja a Mandela - Hosszú út a szabadságignak, másrészt pedig szövege sokkal mélyebb értelmű, mint a Pharrell-féle bárgyú Happy és a nem túl bonyolult Ordinary Love. Ez az elméletem pedig bebizonyosodott, amikor megnéztem a filmet.

A forgatókönyv első osztályú, tele van aranyos momentumokkal, a párbeszédek remekek, bár az hagy némi kívánnivalót maga után, hogy néhány momentumot (konkrétan például a trollokat és Hans herceget) kidolgozatlanul hagytak. Ezért azonban kárpótol az animáció, amely gyönyörű, a karakterek viccesek, kellemesek, szinkronhangjaik (persze eredeti nyelven) tökéletesen illettek hozzájuk. A zene és a dalok csodálatosak. A Let it go megérdemelte az Oscar-díjat, olyan érzelmeket közvetített, tartalma olyan mély volt, hogy a többi jelölt dal a nyomába sem érhetett (Idina Menzel pedig kiválóan énekel). A Jégvarázs egészében (címével ellentétben) szívet melengető, szórakoztató, látványos és klasszikus Disney-mágiával teli.

A Jégvarázst ajánlom mindenkinek, akinek nincs jégből a szíve. A Lego kaland és ez után kénytelen vagyok megállapítani, hogy az animációs filmek, annak ellenére, hogy gyerekeknek készülnek, gyakran igényesebbek a legtöbb hollywoodi élőszereplős produkciónál.

krisfk

Megtekintett filmek, sorozatok: Harry Potter és az azkabani fogoly (8.5/10), Harry Potter és a Tűz serlege (6/10), Harry Potter és a Főnix rendje (8/10), Terminátor 3: A gépek lázadása (4/10), Harry Potter és a Félvér herceg (7/10), Harry Potter és a Halál ereklyéi - 1. rész (9/10), Harry Potter és a Halál ereklyéi - 2. rész (8/10), A Gyűrűk ura - A gyűrű szövetsége (10/10), 1408 (7/10), Agents of S.H.I.E.L.D. (8/10), Batman - A rajzfilmsorozat (9/10), A törvény nevében (10/10), Kill Bill 2. (8.5/10), Gladiátor (9/10), Robin Hood - 2010 (8/10), Johnny English (6/10), Johnny English: Újratöltve (7/10), Percy Jackson: Szörnyek tengere (6/10) A Hobbit: Smaug pusztasága (9.5), Shrek a vége, fuss el véle (7/10), Így neveld a Sárkányodat (8/10)

Kedvenc sorozarok:

A törvény nevében

Batman - A rajzfilmsorozat

Agents of S.H.I.E.L.D.

Kedvenc filmek:

A Gyűrűk ura - A Gyűrű szövetsége

A Hobbit: Smaug pusztasága

Harry Potter és a Halál ereklyéi - 1. rész

Kedvenc színésznők:

Evangeline Lilly

Rosamund Pike

Emma Watson

Kedvenc színészek:

Matthew McConaughey

Benedict Cumberbacth

Woody Harrelson

Kedvenc rendezők:

Peter Jackson

Cary Fukunaga

Ridley Scott

Kedvenc zeneszerzők:

The Handsome Family

Hans Zimmer

Alexandre Desplat

A hónap legrosszabb filmje:

Terminátor 3. - A gépek lázadása

krisfk 

A sorozat első három évada egyre több újat mutatott, fölkeltette az érdeklődést, s nem hagyta, hogy lankadjon a néző figyelme. Az első szezonban megölték a főszereplőt, a másodikban olyan csatát láthattunk, amit eddig TV-ben még soha, a harmadikban olyan sokkoló eseménynek lehetünk tanúi, amelyet nem csak hogy TV-ben nem, de George R. R. Martin regényén kívül talán sehol máshol nem tapasztalhattunk. Az első évad, véleményem szerint, az eddigi legjobb. Az írás kiváló (a sorozat nagy erőssége), inkább fókuszál a karakterekre és a párbeszédekre, mint az akcióra. A másik nagy erősség a színészi játék, minden egyes szereplő a legjobb formáját hozza, s ez, a legtöbb esetben lehengerlő, említsünk csak néhányat a nagyszerű színészek közül, Lena Headey, Sean Bean, Aidan Gillen, Peter Dinklage és itt akár az egész szereplőgárdát felsorolhatnám. Amit még imádok a Trónok harcában, az Ramin Djawadi zenéje. Az egyik kedvenc zeneszerzőm a Titánok harca és a Frászkarika után, ebben a sorozatban pedig a csúcsra suhan zsenialitása. Nem csak fülbemászó, remekül élvezhető zenéket komponált, hanem olyan bravúrral alkalmazza a zenei témákat, hogy abba az ember beleborzong. Használt például egy témát, mely eddig (látszólag) teljesen különböző helyeken szólalt meg, ám a legutóbbi (negyedik) évadban derült fény rá, hogy kihez tartozik ez a téma és hogy miért hallatszott azokon a véletlenszerűnek tűnő helyeken. A részletekre való figyelem több mint figyelemre méltó a Trónok harcában.

A tökéletes első évad után enyhe csalódás volt a második, ahol Daenerys gyengébb története, a sok változtatás a könyvhöz képest és a főszereplő nélküliség kissé lerontotta a sorozat színvonalát. Az évad végére azonban összeszedték magukat a készítők a Blackwater című epizóddal, mely nem csak remek csatával, hanem egy kiváló dallal is meglepte a nézőket. A harmadik évadban már újabb erővel tért vissza a sorozat, kiváló új történetszálat építettek be Theonnak, a The Rains of Castamere című epizód kifejezetten nagyot ütött, a zene a tetőfokára hágott, a színészek egyre jobbakká és jobbakká váltak, valamint ismét gazdagabbak lettünk egy kellemes dallal a The Hold Steady jóvoltából.

A negyedik évad lassan indult, ezt próbálták kompenzálni a készítők a második epizóddal, melyben olyasvalaki halt meg, akit szerintem mindenki halva szeretett volna már látni. Ebben az epizódban tűnik fel a Sigur Rós is, a kedvenc zenekarom, úgyhogy ez külön fűszert adott az élménynek. A továbbiakban az írás, a regény adaptálása, nem működött mindenhol. Több történetszálon (Arya, Bran, Brienne, Daenerys) alig történt valami említésre méltó (csak egészen a végén, Danynek ez volt a leggyengébb történetszála eddig), Stannisnek és Jonnak rengeteg töltelékfeladatot adtak, hogy a nagy csata itt is az évad végén történjen, Oberynt pedig nem használták ki eléggé (zseniális karakter egy zseniális színész alakításában). A színészek ismét remek alakításokat nyújtottak, az Oberynt játszó Pedro Pascal mellett meg kell még említenem Gwendoline Christie-t és Sophie Turnert. A zene továbbra is fülgyönyörködtető, a thenn-téma kiváló, az Oberyn-téma is, de az nem kapott helyet az albumon, s ismét meg kell említenem azt a zseniális leleplező momentumot arról a témáról, ami eddig nem tartozott senkihez – most derült ki, hogy ő indította el az események mozgását, s a készítők odafigyeltek rá, hogy az ő témáját használják a kulcseseményeknél, melyeknek ő áll a hátterében.

A negyedik évad pozitívumai alatt, mélyen ott húzódik egyfajta hanyatlás, ami, szerintem párhuzamban áll a mainstreamesedéssel. Én örülök neki, hogy ennyien nézik a Trónok harcát, mert így biztos, hogy addig fog futni, amíg a készítők akarják, de nem tudtam nem észrevenni, hogy minél több pénzt tudnak költeni az egyes epizódokra, annál jobban áthelyeződik a hangsúly a karakterekről az akcióra. Én éppen azért szerettem meg a Trónok harcát, mert nem olyan volt, mint a többi fantasy, hogy a látvány az első, a figurák és a sztori pedig csak másodlagosak. A Trónok harcával szerencsére még nem ez a helyzet, de érezhető, hogy errefelé tendál. Talán a következő évadra visszatérnek a korábbi stílushoz, s ez a nagyobb látvány csak a negyedik szezon sajátja volt.

Mindenesetre várom a következő évadot, kíváncsi vagyok David Benioff és Dan Weiss hogyan fogja megoldani az adaptációt, hisz a sztoriban következő negyedik és ötödik könyvek párhuzamosan játszódnak.

A Trónok harca negyedik évadát természetesen azoknak ajánlom, akik nézték az eddigieket, magát a sorozatot pedig mindenkinek, csak ne úgy üljenek a TV elé, mintha a következő Gyűrűk urát szeretnék látni. Én azt vártam és elsőre csalódtam.

krisfk

Megtekintett filmek/sorozatok: A zöld urai (6/10), Itt a vége (8/10), Trónok harca (10/10), Wonder Woman - 2011 (1/10), Buffy, a vámpírok réme (7/10), Esküdt ellenségek (7/10), Esküdt ellenségek: Bűnös szándék (8/10), Saturday Night Live (8/10), Különleges ügyösztály (9/10), Világvége (9/10) x2, Sherlock Holmes - Árnyjáték (8/10), A robot és Frank (8.5/10), A hihetetlen Hulk (7/10), X-Men: Az eljövendő múlt napjai (8.5/10), X-Men: Az elsők (9/10), CSI: A helyszínelők (7/10), Jackie nővér (6/10), A belső ellenség (7/10), A mentalista (8/10), Mr. Bean nyaral (6/10), Haláli Hullák Hajnala (9/10), Fék nélkül (5/10), A Lego kaland (10/10) x2, Izomagyak (2/10), Derült égből fasírt (8/10), Bean - Az igazi katasztrófafilm (6/10), Trója (7/10), Terminátor (8/10), Harry Potter és a Bölcsek köve (7/10), Harry Potter és a Titkok kamrája (7.5/10) 

Kedvenc sorozatok:

Trónok harca

A mentalista

Különleges ügyosztály

Kedvenc filmek:

Világvége

X-Men: Az eljövendő múlt napjai

A robot és Frank

Kedvenc színésznők:

Jennifer Lawrence

Rosamund Pike

Maisie Williams

Kedvenc színészek:

Peter Dinklage

Pedro Pascal

Michael Fassbender

Kedvenc  rendezők:

Edgar Wright

Bryan Singer

Phil Lord és Christopher Miller

Kedvenc zeneszerzők:

Ramin Djawadi

Steven Price

John Ottman

A hónap legrosszabb filmjei:

Wonder Woman - 2011

Izomagyak

Fék nélkül

krisfk

Korábbi bejegyzésemben sorra vettem az X-Men filmeket, illusztrálva, hogy kiválóan illik rájuk a főnix-metafora, miszerint megszületik (X-Men), szárnyal (X2), aztán meghal (X-Men kezdetek: Farkas), végül újraéled hamvaiból (X-Men: Az elsők) és az egész kezdődik elölről. Az új X-Men filmmel, Az eljövendő múlt napjaival pedig ismét a szárnyalás szakaszában járunk, azt azonban előre nem tudhatjuk, hogy e szárnyalás meddig fog tartani, tehát nem biztos, hogy az X-Men: Apokalipszis rossz lesz.

Az eljövendő múlt napjai a története miatt különösen érdekes és az alapötlet, hogy összehozták a régi és az új szereplőgárdát, nagyon tetszett, hiszen, mint azt már korábban talán egy párszor említettem, az X-Men: Az elsők a kedvenc X-Men filmem. Ez most sem változott, de Az eljövendő múlt napjai szintén remek alkotás. A történet mellett remek a zene, úgyhogy bocsánatot kell kérnem John Ottmantől, akit egy másik bejegyzésemben középszerűnek neveztem. Visszatér az X2 főtémája, de azért Bryan Singer helyében felhasználtam volna Henry Jackman dobhártyabizsergető Magneto trackjét az X-Men az elsőkből (a stadionos jelenet alá kifejezetten illett volna). A színészek is fantasztikusak voltak (különösen Jennifer Lawrence és Michael Fassbender), bár, mivel szinkronizált változatot néztem, a hangjukat nem élvezhettem, Hugh Jackman magyar hangja pedig egyszerűen pocsék volt (megnéztem, Sinkovits-Vitay András, őt kerülni fogom), Peter Dinklage-é pedig szimplán szokatlan.

Tetszett a film befejezése is (itt nem fogom lelőni), valamint remek akciójeleneteket és szemkápráztató speciális effektusokat tartalmazott. Bryan Singer jó munkát végzett, azt hiszem az X-Men: Az elsők után ez a legjobb X-Men film, s talán Matthew Vaughn rendezésében a legjobb is lehetett volna. Ki kell emelnem viszont egy jelenetet, ami elfeledteti velem Vaughnt és amiért örülök, hogy Singer visszatért a rendezői székbe: a Quicksilveres lassított jelenet a Pentagonban. Az valami zseniális volt. Ami pedig elég érdekes, hogy Quicksilvert itt Evan Peters játssza, aki a Kick-Assben szerepelt, a The Avengers: Age of Ultronban pedig Aaron Taylor-Johnson alakítja majd, aki nem mást formált meg, mint Kick-Asst magát.

A klasszikus X-Men témák is természetesen nagy szerepet játszanak a filmben: Farkas, bár ő próbálja a múltbéli mutánsokat összefogni, itt is kívülálló, hiszen a múltban ő egy jövőbéli, tehát nem tartozik oda, a jövőben pedig igazából nincs jelen. A csapat áll a középpontban, hiszen ha a mutánsok nem fognak össze, az őrrobotok áldozatává válnak, s ebből fakadt a következő főtéma is, melyet csúcsra járatnak, az ember–mutáns ellentét, mely akkor oldódhat meg, ha az X-professzor–Magneto ellentét is feloldódik.

Mindent egybevetve az X-Men: Az eljövendő múlt napjai nagyon jó film. Ismét a képregényfilmek kedvelőinek ajánlom melegen, főleg az X-Men rajongóknak, mert ők tuti nem fognak csalódni benne. Beavatlanoknak talán túl sok szereplőt mozgat, de mindenképpen érdemes adni neki egy esélyt.

krisfk

Edgar Wright rendező a Scott Pilgrim a világ ellen című filmjével belopta magát a szívembe, ezért rendkívül szomorú voltam, amikor megtudtam, hogy a Marvel Ant-Manjéből kiszállt. Valószínűleg néhány magasan ülő fejesnek nem tetszett, ahogy a dolgokat elképzelte és azt akarták, hogy változtasson, ennek fényében meg is értem Wrightot, amiért otthagyta a projektet. A Marvel pedig siránkozik, hisz senki nem akarja elvállalni a rendezést, Edgar Wrighttal pedig igen sokat veszítettek, hiszen (ezt a szó valódi és teljes jelentésében állíthatom) zseniális rendező.

Legutóbbi filmje a Világvége volt Simon Peggel és Nick Frosttal a főszerepben, mely a Cornetto-trilógia harmadik darabja. Az első a Haláli hullák hajnala, az eredeti zombivígjáték, a Zombieland pedig próbálkozik, de nem ér a nyomába. Remek brit humor és kiváló színészek, de a film legnagyobb erőssége a forgatókönyv. A második a szériában a Vaskabátok. Wright és Pegg itt is brillíroznak a forgatókönyvvel, a történet itt is üdítően abszurd, tele kiváló poénokkal, de a Vaskabátok igazi zsenialitása a vágásban van, Chris Dickens olyan művészi ritmusban rakja össze az Edgar Wright által megrendezett snitteket, hogy azt öröm nézni.

Az utolsó film a szériában pedig a Világvége, mely témáját tekintve is folytathatatlan. Már a film alapötlete nagyon tetszett, a történet az, hogy gyermekkori barátok végigjárják szülőfalujuk tizenkét kocsmáját, melyek közül az utolsó a Világvége nevet viseli. Itt feltűnik nekik, hogy valami nincs rendjén: vagy ők változtak meg, vagy a falu. Az is remek ötlet volt Wrighttól és Peggtől, hogy a kocsmákban mindig a nevükhez kapcsolható események történnek (például az Old Familiar nevű kocsma pont úgy néz ki, mint az előző), az egész film pedig könnyfakasztóan vicces, nem szenved hiányt abszurdumban és brit lelkületben sem. A szereplők nevei is jeleskednek szellemességükben: Gary King (a király), Steven Prince (a herceg), Andy Knightley (a lovag), Peter Page (az apród), valamint Oliver és Sam Chamberlain (a kamarások), akik a Crown and Glory (korona és dicsőség) nevű sört isszák. Az pedig külön finomság, hogy zenéjét a mára már Oscar-díjas Steven Price szerezte. A Cornetto-trilógiát ajánlom mindenkinek, azért is, mert rettentő kevesen ismerik ezt a kiváló rendezőt.

Éljen Edgar Wright!

(Remélem szerződtetik valamelyik DC projekthez és megmutatja a Marvelnek, hogy mit veszítettek.)

krisfk

Megtekintett filmek/sorozatok: Az Argo-akció (9/10), Becsületből elégtelen (4/10), Batman: A rajzfilmsorozat (9/10), A program (1/10), Vad évad (7/10) A szikla (3/10), Születésnap (10/10), Star Wars (10/10), Vattatyúk (10/10) x2, Trónok harca (10/10), Forgószél (5/10), Made in Hong Kong (7/10), Hegylakó (6/10), Roncsfilm (8/10), A csodálatos Pókember 2. (8/10), Egy  teljes nap (7/10), Agents of S.H.I.E.L.D. (9/10), Repcsik (6/10), Vasember 3. (9/10), A halál keresztútján (9/10), Kék bársony (9/10), A szakács, a tolvaj, a feleség és a szeretője (9/10), Vasember (9/10), Idő van (10/10), Három Amigo (3/10), Kutya éji dala (9/10), Toy Story 3. (10/10), Arrow (7/10), Fury - 1936 (8/10), Meteo (9/10), Szörnyek évadja (4/10), Kifulladásig (8/10), Metró (9/10), Saturday Night Live (8/10), Tolvajok városa (7/10), King Kong - 1933 (7/10), A vihar kapujában (9/10), Sherlock Holmes (9/10), Elfújta a szél (8/10)

Kedvenc sorozatok:

Trónok harca

Agents of S.H.I.E.L.D.

Batman: A rajzfilmsorozat

Kedvenc filmek:

Vattatyúk

Születésnap

A vihar kapujában

Kedvenc színésznők:

Emma Stone

Helen Mirren

Blake Lively

Kedvenc színészek:

Peter Dinklage

Pedro Pascal

Andrew Garfield

Kedvenc rendezők:

Thomas Vinterberg

Szőke András

Akria Kurosawa

Kedvenc zeneszerzők:

Hans Zimmer and the Magnificent Six

Ramin Djawadi

Queen

A hónap legrosszabb filmjei:

A program

Három Amigo

A szikla

krisfk

Akkor folytatnám is a listát. Az első részben górcső alá vettem jónéhány értékes filmet, köztük a magyar Dögkeselyűt, valamint egy pár okádékot, A nagy zabálással az élen, ezúttal pedig igyekszem mindkettőn túltenni.

Iráni filmek

Az elmúlt évben egy maroknyi iráni filmet láttam, s meg kell állapítanom, az irániak remekelnek. Elsőként vegyük a Hol a barát háza? címűt, mely, akárcsak a Bashu, a kis idegen, szívmelengetően kedves. Mindkét film története egyszerű, minimalista stílusban készültek, de olyan érzelmeket közvetítenek, amelyekre ma, az európai vagy amerikai kultúrában csak Ricky Gervais képes csodálatos Derek című sorozatával, azt is és ezen két iráni filmet is ajánlom mindenkinek, aki szeretne érzelgősség nélkül meghatódni.

Gothár Péter: Idő van (1986)

Groteszk, Örkényével vetekedő előadásmód, szórakoztató, egyre őrültebbé váló film, mely még arra is képes, hogy a Kádár-kor létállapotát és a középkorúak válságát is bemutassa. Egy-két jelenetét Tarantino is megirigyelhetné, az Idő van nem való mindenkinek, de aki szereti az abszurd humort, annak csak ajánlani tudom.

Szőke András: Vattatyúk (1991)

Szőke András, a rendező, mondta egy interjúban, szabadon idézve: rendező csak úgy lehet az ember ebben az országban, ha  a filmgyárban a legalsó pozícióból végigmászik a lajtorján, aztán évek múlva megengedik, hogy filmet rendezzen, vagy pedig az elitista, rendkívül szelektív Filmművészeti egyetemen rendező szakon szerez diplomát. Szőke András egyiket sem akarta csinálni, úgyhogy fogott egy kamerát, fogta a barátait és rendezett egy filmet. Méghozzá milyen filmet! Akkor is szórakoztató a Vattatyúk, ha nem tudja a néző, hogy ez teljes mértékben egy amatőrfilm, de az, hogy ilyen kevés pénzből valami ilyen jót lehet csinálni, az csak növeli az értékét. A Vattatyúkot minden magyarnak kötelező megnéznie. Meg azoknak is, akik azt hiszik, hogy a jó filmhez sok pénz kell.

Thomas Vinterberg: Születésnap (1998)

Vinterberg Születésnap című filmje tökéletes párhuzamba állítható Szőke Vattatyúkjával. Mindkettő amatőrnek hat, csak míg az utóbbi azért, mert nem volt több rá több pénz, az előbbi azért, mert a rendező unta a banánt. Ez persze nem vesz el belőle, sőt a Születésnap is nagyon tetszett, elsősorban a dogma kiáltvány miatt. Ez a kiáltvány 10 szabályt ír le, amihez a rendezőknek tartaniuk kell magukat (pl. nem használhatnak hangeffekteket, csak helyszínen forgathatnak stb.). Ennek ellenére is nagyon jó a film, de azt figyelembe véve, hogy mennyi megkötéssel dolgoztak, még nagyobb tisztelet jár a készítőknek. A Születésnap is bizonyítja, hogy nem pénz kell a filmhez, hanem tehetség.

És hogy ne csak folyton áradozzam, nézzünk meg néhány förtelmes alkotást is.

Makavejev: Sweet Movie (1974)

Ha azt hitte bárki is, hogy A nagy zabálás undorító, akkor még nem látta a Sweet Movie-t. A film első fele még valami jó kis groteszk komédiát igér, de a második... Egy nő gyerekeket csábít a hajójába cukorral és testi örömökkel aztán megöli őket. Egy étkezés folyamán a vendégek egymásra köpködnek, hánynak, majd kollektíven tányérokra szarnak, miközben üvöltöznek. A film végén egy pucér nő csokoládéba fullad, miközben a rendező közelképeket mutat a nemiszervéről, s ez párhuzamba kerül holttestek exhumálásával, kifejezve, hogy ahogy a csokireklámban kihasználják a nőt, úgy használták ki az oroszok is az embereket. Éljen a művészet.

Szerintem ez az egy rossz film bőven elég. Ez után a még a Pronuma bolyok története is jónak tűnik, az legalább az elején kijelenti, hogy az is hülye, aki nézi a filmet és az is hülye, aki csinálta. A Sweet Movie-ban pedig az a rettentő siralmas, hogy komolyan veszi magát.

Nem szívesen búcsúzom rossz szájízzel, úgyhogy íme még egy kellemes filmecske.

Richard Lester: A Hard Day's Night (1964)

Az ikonikus Beatles film. Humoros, angol és remek zenék szólnak alatta. Tökéletes kikapcsolódás.

krisfk

Ha az ember filmes előadásokat hallgat, elkerülhetetlen a kötelező filmek nézése. Ezek között voltak zseniálisak, érdekesek, rettentő unalmasak és kifejezetten undorítóak is. Itt megpróbálom megfogalmazni tapasztalataimat, véleményt nyílvánítok néhány filmről, azokról, melyeket mindenképp ajánlok, valamint azokról, melyek mindenképp kerülendők.

Antonioni: Nagyítás (1966)

Ezt a filmet két kurzusra is meg kellett nézni és meg is néztem kétszer, ugyanis a Nagyítás a zseniális kategóriába esik. A modernista olasz rendező brit filmje, mely tökéletesen kiparodizálja a krimi műfaját, mindezt úgy, hogy miközben ízig-vérig művészi, szórakoztat, elgondolkodtat, de végső választ azt nem ad. Ajánlom mindenkinek (kivéve azoknak, akik Poirot rajongók, mert ki fognak borulni tőle), mert ez egy alapfilm.

Peter Greenaway

Az angol barokk nagymestere, aki eredetileg festő volt és statisztikai hivatalban dolgozott. Tőle két filmet is láttam A rajzoló szerződését valamint A szakács, a tolvaj, a feleség és a szeretőjét. Mindkettőt csak ajánlani tudom, a rendező kiváló stílusában érdekes karakterek rajzolódnak meg, miközben az előbbe filmben, hasonlóan a Nagyításhoz, egy bűntény zajlik le a háttérben, az utóbbi pedig melodráma is lehetne, de egyik sem műfaji film. Greenaway filmjei hangulatukkal nyűgöznek le.

Gaál István: Sodrásban (1964)

Igen, egy magyar film. Lesz több is. A Sodrásban kiváló film: úgy indul, hogy az embernek fogalma sincs róla, mi fog ebből az egészből kisülni. A szereplők játszanak, táncolnak a Tiszánál, aztán valami váratlan történik. Nem mondom el, hogy mi, mert ebben rejlik a film varázsa, az egész (amúgy fekete-fehér) világ fordulatot vesz, szereplőink lelke válik a valódi helyszínné, nem pedig a folyópart.

Zinnemann: Délidő (1952)

Amerikai western, mely már megkérdőjelezi a klasszikus western-elemeket. A város marshalját mindenki visszautasítja, ezért egyedül kénytelen szembeszállni a déli vonattal érkező banditákkal. Western-rajongóknak melegen ajánlom!

András Ferenc: Dögkeselyű (1982)

Ez a film igazán meglepett. Vérbeli lélektani bűnügyi film, főszerepben a taxissal, aki bosszút akar állni egy egész városon. Erőteljes alkotás, mely western és film-noir elemekkel is játszik. Ha az utcán meglátok egy főtaxit, ez a film jut eszembe. Aki nem szereti vagy nem néz magyar filmeket, az nézze meg ezt. Garantálom, hogy nem fog csalódni.

Most ezek után a remek filmek után megemlítenék néhány olyat, amit mindenki próbáljon meg kerülni.

Capra: Becsületből elégtelen (1939)

Ez a film nem is lenne annyira szörnyű, ha Frank Capra nem csinálta volna meg ezt a filmet már korábban. 1936-ban mutatták be Váratlan örökség című filmjét, mely, a szereplők neveit és a helyszínt leszámítva egy és ugyanaz a film. Még az eredeti címek is hasonlóak: Mr. Deeds goes to town / Mr. Smith goes to Washington. Van egy lány, akiben csalódik főhősünk, de végül ő segít neki, ártatlanul bíróság elé állítják mindkét film főhősét (összeesküsznek ellenük), először nem hajlandóak megszólalni, de aztán minden jóra fordul. A filmek első fele vígjáték, a második fele a tárgyalótermi dráma. Elsőre jó volt. Másodikra már rettentően frusztráló, és ami mégrosszabb, a Becsületből elégtelen az IMDb top 250 filmjében a 118.-ik! Ez felháborító.

Rocha: Black God, White Devil (1964)

Ez művészet? Ez a film gagyi. Ennél én is jobbat tudok csinálni. A készítők nem értenek a filmkészítéshez, olyan ez a "mű", mintha egy olyan pszichopata gyerek készítette volna, aki soha életében nem látott még filmet. Mint megtudtam, ez a film direkt szar, úgyhogy elérte a célját. A legrosszabb film, amit valaha láttam.

Ferreri: A nagy zabálás (1973)

Legalább úgy építkezik, mint egy film. Legalább nem gagyi és a rendező érti a dolgát. Legalább van mondanivalója. De ezt a filmet senki (és ezt értsd pontosan így: senki) nem fogja élvezni, még a sznob kritikusok sem, legföljebb úgy tesznek, mert ki az, aki az olyan filmeket szereti, amelyekben undorítómód zabálnak, az egyik szereplő, miután felrobban a vécé és a házat elönti az ürülék, megfagy, mert nem indul az autója, a második halálra szarja magát, egy másikat addig elégíti ki egy hölgy szereplő, amíg meg nem hal. Borzalmas film. Senkinek nem ajánlom.

De hogy ne ilyen undorító filmmel köszönjek el, itt van még egy kiváló:

Roeg: Ne nézz vissza! (1973)

Csodás film, mely művészfilmes és horrorfilmes vívmányokat ötvöz, alig folyik benne vér, mégis a legfélelmetesebb film, amit valaha láttam. A végét csak kis képernyőn mertem nézni. Horror-rajongóknak feltétlenül és másoknak is melegen ajánlom, elgondolkodtató, borzongató szórakozás.

krisfk