A Wachowski testvérek legújabb filmje a Jupiter felemelkedése. Még mindig a Mátrixról emlékszik mindenki rájuk, azóta nem is készítettek nagy sikerű filmet. A Felhőatlasz szerintem nagyon jó volt, az sokaknak tetszett, de nem lehet azt mondani rá, hogy a Mátrixhoz hasonló kultusz övezné. A Jupiter felemelkedése viszont ennyire sem lesz elég.

A történet bántóan klisé, lenézett, szegény sorból származó lányról kiderül, hogy egy másik világban fontos személy, s nagy hatalommal bír. A történet folyamán a komisz Eddie Redmayne arra készül, hogy a Föld lakosságát learassa, mert az emberekből nyerik az örök élethez szükséges energiát. Ez mintha ismerős lenne... csak nem a Mátrixban volt valami hasonló? A film világa nekem nagyon tetszett, egyike a kevés pozitívumnak vele kapcsolatban, de mivel nem könyv alapján készült és nincs hozzá wikia sem, így elég keveset tudtak belőle mutatni. A forgatókönyv is hagy némi kívánnivalót maga után: lehetett volna érdekesebb a cselekmény és lehettek volna jobbak a karakterek. Azt mondtam, a Kódjátszmában voltak kidolgozatlan figurák? Visszavonom. Ebben a filmben vannak csak igazán. De itt szinte mindenki kidolgozatlan, az összes szereplő egyetlen séma, nincsenek önálló gondolataik. Még Sean Bean karakterének sem, aki látszólag a legkiszámíthatatlanabb.

Sean Bean karakterével még jobban be lehet mutatni a forgatókönyv gyengeségét. Van egy jelenet, amikor Stinger (így hívják a karaktert) megjelenik az űrhajón és Mila Kunis a nyakába ugrik, mert örül, hogy nem halt meg. Mi a fene? – gondoltam én. – Most nekem is éreznem kéne valamit ez iránt a fickó iránt? Valamit éreztem, de nem a forgatókönyv miatt. A Wachowskiknak nem sikerült annyira megismertetniük velem Stingert, hogy kedveljem. Annyit éreztem csak iránta, amit Sean Bean iránt. Ha nem ő játszotta volna, hanem valaki, akit korábban nem ismertem, akkor még egyértelműbb lenne, hogy ez a film képtelen érzelmeket közvetíteni.

Eddie Redmayne játsza a főgonoszt a Jupiter felemelkedésében, az az Eddie Redmayne, akit épp az imént dicsértem alakítása miatt A mindenség elméletében. Nem játszott itt rosszul, de olyan furán beszélt és mozgott, karakterének pedig olyan gyenge motivációi voltak, hogy nem tudott nem idegesíteni. Channing Tatum nem nyújtott valami nagy alakítást és Mila Kunis sem, bár ő nagyon ügyesen pucolta a WC-t. WC illatosító reklámba tökéletes lenne. Channing Tatum pedig alsógatyareklámba.

(A félreértés elkerülése végett: mindkettejüket jó színésznek tartom, de ezt a filmet csak a pénzért vállalták el. Látszott rajtuk, hogy annyira nem érdekli őket.)

A film vizualitása kifogástalan, látványos és a 3D is hatásos (kivéve a laposra sikeredett arcú gyíkembereknél), de szinte minden más harmatgyenge. Egyetlen jelenetet kivéve, ami ki is ugrik a film szövetéből. Akik látták a filmet, azok tudják, melyik jelenetről beszélek, a bürokráciás montázs-jelenetről, amikor a buzgó android végigvezeti hőseinket a sci-fi bürokrácia hálóján, mely talán még a miénknél is bonyolultabb. Ezért a jelenetért érdemes volt megnézni a filmet.

Mindent összevetve a Jupiter felemelkedése nem tetszett, nem ajánlom, de inkább ezt nézze meg, aki moziba akar menni, mint A szürke 50 árnyalatát. 

krisfk

2015-ben kevesebb szuperhősfilmet kapunk, mint tavaly, ennek talán az az oka, hogy a DC majd csak 2016-ban kezdi meg filmjeinek áradatát. (A Hős6os nem hiszem, hogy 2015-ös filmnek számít, hisz itthon ugyan januárban mutatták be a mozik, de az USÁ-ban már novembertől látható volt.)

Május 7.

Kezdjük hát azzal a képregényfilmmel, melyet mindenki vár. Nem elég, hogy a Bosszúállók annak idején hatalmas sikert aratott és világszerte kedvelték a szuperhősrajongók, de azóta lezajlott a Marvel kettes fázisa, mely nem csak alapjaiban rázta föl az univerzumot (lásd a Hydra felszínre törését az Amerika Kapitány: A tél katonájában), hanem valami teljesen újat is tudott mutatni: A Galaxis őrzőit.

A Bosszúállók 2-t ugyanaz a kultikus Joss Whedon rendezi és írja, mint az elsőt, ami szuper, hisz a forgatókönyv és a párbeszédek voltak a Bosszuállók nagy erőssége. Joss Whedon pedig amúgy is tehetséges, a Firefly című sorozat sokaknak nagy kedvence. A szereplők visszatérnek a második összefogásra, köztük Vasember, Amerika Kapitány, Thor, Hawkeye, Black Widow és néhány újonc, az X-Menből már ismert (bár más színész által más interpretációban közvetített) Quicksilver és húga, Scarlet Witch, valamint, akit trailerben még nem láttunk, de a LEGO szett már bemutatott, Vision, akit az eddig Jarvis hangját adó Paul Bettany játszik.

A gonosz pedig végre nem Loki, hanem a Tony Stark által kreált robot, Pinokkió. Akarom mondani Ultron. A trailer fantasztikusan jó, a Pinokkió ijesztően feldolgozott betétdala egyszerűen tökéletes (csak ezért is szerintem megérte, hogy a Disney megvette a Marvelt), valamint olyan fergeteges akciót feltételez az előzetes, amit öröm lesz majd nézni. Ja és nagyon remélem, hogy nem az lesz Ultron magyar hangja, aki a trailerben volt, mert egyszerűen csapnivaló. Vagy ha igen, akkor adják le a filmet eredeti nyelven is.

Mindent összevetve nagyon várom a Bosszúállók 2: Ultron korát, trailer és az előző Bosszúállók film alapján (melynek szintén ugyanennyit adtam) 10 pontot jósolok a 10-ből. Ja és zenéjét Brian Tyler írja majd, ami szintén nem egy utolsó dolog.

Július 16.

A Marvel filmek harmadik fázisát az Ant-Man (magyarul Hangya) indítja el, melyben az összezsugorodni képes főhős hangyákon lovagol vagy nem t'om. Nem sokat tudok erről a filmről, de nem is különösebben érdekel. Steven Price szerzi a zenéjét, ami jó, mert tehetséges, benne lesz Evangeline Lilly, akin a Hobbit filmek óta rajta tartom a szemem, de azt soha nem fogom megbocsátani ennek a filmnek, hogy lemondott a kedvenc rendezőmről, a legalulértékeltebb és Hollywoodban dolgozó talán legeredetibb rendezőről

EDGAR WRIGHTról.

Az sem érdekel, ha jó lesz ez a film. Vele jobb lett volna. A trailer pedig nem túl jó, lássuk be, nem a legizgalmasabb, a legtöbben csak azért fogják megnézni, mert ez is Marvel. Szuperhősfilm ide vagy oda, nem fogok rohanni a moziba, hogy megnézzem ezt a filmet.

Nem várom a Hangyát. 6 pontot jósolok neki (azért a Marvel stúdiónak van egy minősége, ami alá szerintem – és remélem – nem enged).

UPDATE: Már Steven Price sincs a projektben. Helyette Christophe Beck, aki a Másnaposok III zenéjét szerezte meg a Jégvarázs filmzenéjét (félreértés ne essék, nem a remek dalokat, hanem az aláfestő zenét – kezeket föl, aki emlékszik rá).

Augusztus 6.

Újabb reboot, ami senkinek nem kellett. A Fox mindent bevet, hogy fölvehesse a versenyt a Disney-Marvellel. A trailer előtt egyáltalán nem érdekelt ez a film, de most már lassan-lassan kezdi felcsigázni az érdeklődésemet. Az előzetes érdekes, de még ezen kívül nem sok mindent tudunk a filmről. Kate Mara is játszik majd benne, ennek nagyon örülök, a Mara nővérek nagyon tehetséges színésznők.

Az előző két Fantaszikus négyes film nem volt éppen a legjobb képregényfilmek közül való, reméljük ez jobb lesz. 

Trailer alapján 7 pontot jósolok a tízből.

Ahogy elnézem, gyengébbnek ígérkezik ez az év a szuperhősfilmek terén, mint a tavalyi. Ajánlom, hogy megcáfoljanak.

krisfk

Ez most egy ilyen hónap. Életrajzi filmek zsenikről. Alaptémájukban mindenképpen hasonlóak, de vajon kivitelezésében is? A mindenség elmélete a brilliáns Stephen Hawking életének egy részletet meséli el, főként magánéletére és betegségére koncentrálva, ellentétben az Alan Turing filmmel, ahol inkább a zseni került a középpontba, míg magánélete színes szálként szolgáltatott érzelmi motivációt.

Ebből kifolyólag A mindenség elméletének nem volt annyira érdekes a története, mint a Kódjatszmának, így a cselekménye sem lehetett magával ragadó, éles drámai helyzetekre kiélezett és izgalmas. A rendező (James Marsh) ezért egy teljesen másik megközelítést választott. Ahelyett, hogy kiélezett szituációkat mutatott volna be, mindent rendkívül finoman közölt. Stílusa szinte költői volt, sokkal több volt apró mozzanatokból, mint nagyjelenetekből, a legtöbb fontos dolog csak utalás szintjén jelent meg, a jelentős eseményeket nem mondták ki konkrétan. A költői stílus egy másik érdekes jegye a sok szuperközeli plán, melyeket a rendező a megfelelő helyekre illeszt be, így kiemelve az utalás apró momentumait.

A párbeszédek életszerűek A mindenség elméletében, valamint a karakterek sem szenvednek papírkivágat-kórban, mint a Kódjátszmában, de ez lehet, hogy azoknak a könyveknek tudható be, melyek a filmek alapjául szolgáltak. Mindkét filmben fontos a főhős, és a hőst játszó színész. Mindketten bravúros alakítást nyújtottak, Benedict Cumberbatch nagy kedvencem, de az, amit Eddie Redmayne ebben az filmben nyújtott, az egyszerűen döbbenetes volt. Nem csak megformálta Hawkingot, hanem átlényegült. Cumberbatchről is valami hasonlót írtam, de Hawking betegsége miatt Redmayne teljesítménye sokkal számottevőbb. Szerintem le a kalappal az előtt a színész előtt, aki képes úgy érzelmeket közvetíteni, hogy nem mozoghat, s a film utolsó harmadában mégcsak nem is beszélhet.

Mindent egybevetve nekem a Kódjátszma speciel jobban tetszett, mint A mindenség elmélete, de ugyanakkor kénytelen vagyok megállapítani, hogy színészi játékával, visszafogott brillírozásával és poétikus közelijeivel szerintem A mindenség elmélete jobb film.

krisfk

Benedict Cumberbatch egyszerű jelenléte is elég nekem ahhoz, hogy egy film tetszen. De megpróbálok pártatlan lenni. A történet rendkívül erős, Alan Turing eddig kevéssé ismert életét, háború alatti meghatározó tevékenységét és az ötvenes években való meghurcolását meséli el. A sztori maga még nem elég egy jó filmhez, legyen az bármilyen erős. Erre mutatnak rá a forgatókönyv gyenge pontjai, a kissé kidolgozatlan múltbéli szál (bár ezt lehet a minimalizmusnak betudni), a kidolgozatlanabb karakterek (Jack, John és még Hugh is), a korábban földobott, aztán túlságosan gyorsan és egyszerűen elvarrt szálak (pl. szovjet kém), és a szintén egyszerűen megoldott problémák: elég, ha Alan almát ad a többieknek, ők máris szeretik és kiállnak érte, pedig korábban gyűlölték, ki akarták rúgatni stb. A párbeszédek viszont remekelnek. Csodás jelenet például, amikor Charles Dance karaktere először találkozik Alan Turinggal, maga a cselekmény pedig jól felépített, kellően adagolja a régmúltat, a múltat és a jelent. Bár kicsit szájbarágós a film üzenete (a fontos gondolatokat legalább háromszor el kell mondani, hogy a hétköznapi néző megértse), ez mégsem vesz el drámai erejéből és feszültségéből. Nem látunk partraszállást, lövöldözést, mesterlövészeket és vért, mégis izgalommal teli a Kódjátszma, főleg azért, mert a cselekményt rendkívül jól megválasztott drámai csomópontokra élezték ki. A rendező (Morten Tyldum) ebben a tekintetben kifogástalan munkát végzett, habár stílusa a láthatatlan hollywoodi módszerre hajazott, mégsem róhatom föl neki, hisz itt a történeten és színszeken volt a hangsúly, az erős stílus pedig elterelte volna róluk a figyelmet.

Ha már a színészekről beszélünk, kénytelen vagyok kijelenteni, hogy minden rosszat visszavonok, amit korábban valaha Keira Knightleyról mondtam. Csodásan játszott, érzelmeit olyan erővel közvetítette, hogy a néző nem állhatott ellen annak, hogy bele ne élje magát a helyébe. A mellékszereplők alakítása is remek volt (pl. Mark Strong, Matthew Goode), de akit muszáj kiemelnem (nem csak azért, mert nagy kedvencem) az Benedict Cumberbatch. Maga a karakter az elején Sherlockra emlékeztetett az azonos című sorozatból, de Cumberbatch játéka tökéletesen elválasztotta a kettőt. Olyan személyiséget adott Alan Turingnak és úgy formázta meg a karaktert, hogy Benedict Cumberbatch, körülbelül a film tizedik percében, eltűnt a vászonról. Én csak Alan Turingot láttam. Ez ritkaság, még nála is, legyen bármekkora színész. Lássuk be, Sherlock Holmes azért elég erősen Benedict Cumberbatch is egyben. Smaugban mondjuk nehéz ráismerni (főleg, aki szinkronizálva nézi, pfuj).

A zene szintén erőssége a filmnek, Alexandre Desplat már többször bizonyította tehetségét. A fő téma engem mondjuk a Csodálatos elme zenéjére emlékeztetett egy csöppet, de talán igazolja ezt a hasonló filmi téma is.

Mindent egybevetve a Kódjátszma (eredeti, sokkal többet mondó címén The Imitation Game) érzelmekkel és emberi drámával teli, remek színészeket felvonultató, jó film, melyet érdemes megnézni és melyet joggal jelöltek több Oscar-díjra. Legalább ezt jól csinálta az akadémia, ha A Lego kalandot nem is jelölték a legjobb animációs film kategóriában, a Ponyvaregény nem kapta meg legjobb filmnek járó Oscart, a szégyenletes Titanic pedig tizenegyet is kapott.

De visszatérve a Kódjátszmára: 8.5/10

krisfk

Megtekintett filmek/sorozatok: Phillips kapitány (8/10), Arrow (9/10), Dexter (8/10), Őrület (2/10), Batman Beyond: Return of the Joker (9/10), Elveszett jelentés (8/10), A gépész (9/10), Agent Carter (6/10), Banks úr megmentése (8/10), A Karib-tenger kalózai: A Fekete Gyöngy átka (9/10), Ha/Ver 2 (7/10), Nosferatu (6/10), Zöld lámpás (4/10), Agents of S.H.I.E.L.D. (7.5/10), A Karib-tenger kalózai: Holtak kincse (8/10), Batman - 1966 (3/10), Hős6os (9/10), House of Cards (8/10), Robot Chicken (8/10), Blue Jasmine (7/10), A Karib-tenger kalózai: A világ végén (8/10), King Kong - 1976 (2/10), Mindörökké Rock (6.5/10), Az acélember (8/10) 

Kedvenc sorozatok:

Arrow

Agents of S.H.I.E.L.D.

Robot Chicken

Kedvenc filmek:

Batman Beyond: Return of the Joker

A gépész

Hős6os

Kedvenc színésznők:

Robin Wright

Scarlett Johansson

Adrianne Palicki

Kedvenc színészek:

Christian Bale

Stephen Amell

Manu Bennett

Kedvenc rendezők:

Brad Anderson

Glen Winter

Curt Geda

Kedvenc zeneszerzők:

Kristopher Carter

Henry Jackman

Blake Neely

Legrosszabb filmek:

Őrület

King Kong (1976)

Batman (1966)

krisfk

A Disney animation (Rontó Ralph, Jégvarázs és most a Hős6os) úgy érzem, kezdi elvenni a vezető szerepet a Pixartól (Repcsik, Szörny egyetem, Repcsik 2), ami annak idején megmentette az egész Magic Kingdomot. Nem csak közönségsiker szempontjából múlta fölül a három Disney animation stúdióban készült film a három Pixart, hanem kritikailag is magasan.

A Hős6os a legújabb film az egyre nagyobb hatalomra szert tevő Disney birodalomból. A film alapjául az azonos című Marvel képregény szolgált (ennek tudható be Stan Lee feltűnése a filmben), s természetesen a Marvel megvásárlásával készíthette el a Disney a filmet, de ami érdekes volt, hogy csak a stáblista legeslegvégén írták ki, hogy "külön köszönet a Marvel stúdiónak". Mindegy. A lényeg, hogy a film elkészült, de nem része a korábban felépített Marvel szuperhősuniverzumnak.

A Hős6os története cseppet klisé, de mindig azt mondom, hogy a legrosszabb történetből is lehet jó, valamint a világ legjobb történetéből is lehet rossz filmet csinálni, úgyhogy ez nem sokat számít. Ez a film pedig, a korábban említett kiszámítható sztori, a gyenge főgonosz és a kidolgozatlan karakterek ellenére is szerintem jó lett, mindenképpen élvezetes. Vicces, tele van szívvel, amit a forgatókönyv karakterépítésben hiányol, azt pótolja poénokkal, Baymax-szel és érzelmes jelenetekkel. Csak a film harmadik felvonása nem tetszett különösebben, amikor egy olyan történetszállal kellett megküzdenie hőseinknek, amit rendkívül erőltetettnek és vontatottnak éreztem, teljesen idegen volt a film addigi sztorijától, az egész csupán arra szolgált, hogy valami hátteret adjon a gonosztevőnek és még arra sem használták, hogy a csapat, a címben szereplő hőshatos, összekovácsolódjon.

Az animáció, mint azt megszokhattuk a Disneytől, kifogástalan, de két dologban még kitűnő a Hős6os: a vágás fantasztikusan jó, a ritmus magával ragadó és montázsaival is brillírozik. A másik dolog, ami rögtön föltűnik, az a zene. Már sokszor istenítettem Henry Jackmant és ez most sem fog megváltozni. Lehet, hogy Hans Zimmer tanítványaként kezdte, de hogy is mondta Darth Vader a Csillagok háborújában? "Now I am the master." A zene tökéletesen ötvözi a klasszikus John Williams féle filmzenét az elektronik muzsikával, valamint Henry Jackman némi pop elemmel fűszerezi. A főgonosz témája sokkal fenyegetőbbé teszi az amúgy két dimenziósnak megírt alakot, a hőstéma pedig olyan felemelő, hogy még az is szívesen szuperhősnek öltözne tőle, akinek amúgy ez még nem fordult meg a fejében.

Mindent összevetve a Hős6os remek szórakozás, nem csak gyerekeknek, hanem filmkedvelőknek minden korosztályban. Melegen ajánlom.

Közel sem 6-os a Hős6os, hanem 9-es a 10-ből.

SPOILER!

Még egy észrevétel: Baymax karaktere, a karakter funkciója és sorsa kísértetiesen hasonlított Grootéra a Galaxis őrzőiből. Szerethető, egyvágányú szereplő, aki más, mint a többiek, de ha kell bekeményít, a legtöbb poén forrása és feláldozza magát a főhősért/főhősökért. Ám ez az áldozat semmissé válik azzal, hogy Groot újranövesztehtő egyik ágából, Baymax pedig újrateremthető azzal a chippel. Komolyan, a Marvel senkit sem képes hagyni meghalni?

krisfk

Megtekintett filmek/sorozatok: Arrow (9/10), Gotham (6.5/10), CSI: A helyszínelők (7/10), Fagyöngyök (6/10), Túlélni a karácsonyt (4/10), Hull a pelyhes (6/10), Non-Stop (7/10), A Kis Valentinó (8/10), Álombrigád (6/10), Égi bárány (3/10), A Hobbit: Egy váratlan utazás (8.5/10), A harmadik ember (8/10), National Theatre Live (9/10), Reszkessetek betörők (9/10), Swing (6.5/10), Mechanikus narancs (9/10), A Hobbit: Smaug pusztasága (9/10), A Hobbit: Az öt sereg csatája (10/10), House of Cards (10/10), Télapu (8/10), X-Men: Az eljövendő múlt napjai (9/10), Hercules - 2014 (5/10), A galaxis őrzői (9/10), Az ismeretlen férfi (7/10), Éjszaka a múzeumban - A fáraó titka (6/10)

Kedvenc filmek:

A Hobbit: Az öt sereg csatája

Mechanikus narancs

A harmadik ember

Kedvenc sorozatok:

Arrow

House of Cards

Kedvebc színésznők:

Evangeline Lilly

Robin Wright

January Jones

Kedvenc színészek:

Benedict Cumberbatch

Jonny Lee Miller

Manu Bennett

Kedvenc rendezők:

Peter Jackson

Stanley Kubrick

Danny Boyle

Kedvenc zeneszerzők:

Howard Shore

John Williams

Karl Hyde, Rick Smith

krisfk

Már korábban méltattam Peter Jacksont és csapatát, hogy Tolkien vékony, egyszerű, néhol lapos (ámde felettébb szórakoztató) gyerekkönyvét milyen hatékonyan adaptálták a Gyűrűk urához méltó többrészes eposszá. Sokan vannak, akik nem olvasták a könyvet és úgy mondják, hogy jaj de mér kell három ilyen hosszú filmet csinálni egy kis könyvből? és vannak, akik olvasták a könyvet és épp ezért nem nézik meg a filmet, mer hogy ezt egy filmben el lehetne mesélni. Ez a bejegyzés az előbbi két vélemény gazdáit kívánja meggyőzni.

Igen, el lehetne mesélni a Hobbit regény történetét egyetlen filmben, sőt, szó szerint is lehetne adaptálni, de az egyáltalán nem lenne hatásos. A regény jó annak, ami: Tolkien első könyve, melyet a gyerekeinek írt. Csodás benne a világalkotás és a mese; a dramaturgia, a karakterek és a motivációk kevésbé (sajnálom, ez az igazság). Ezt "javítják ki" a Hobbit filmek. A kijavítást idézőjelbe tettem, mert a Hobbit regény elég jó, nem is kéne mit kijavítani, csakhogy ez filmre pontosan átültetve nem működne. Egy egyszerű sztori lenne, melyben csak úgy bukkannak fel szereplők, nem látunk csatát, mert Bilbó elájul, Smaugot csak úgy lelövi Bard, aki egyetlen bekezdés erejéig jelenik meg a könyvben, hiányoznak a szereplők motivációi, a törpöket nem lehet egymástól megkülönböztetni (csak a köpönyegük színéről) és túl kevés az akció ahhoz, hogy ebből ma sikeres kalandfilm váljék.

Kezdetben én is úgy éreztem, hogy kár volt három részre szedni, maradhattak volna kettőnél. Ám megnézve ezt a harmadik filmet úgy jöttem ki a moziból, hogy igen, megérte hármat készíteni. A film tökéletesen belefolyik a Gyűrűk ura trilógiába, a Jacksonék által belerakott történetszálak végigérnek (és relevánsak, bár a Fekete Mágus legyőzése kicsit gyengére sikerült), mindenkinek van szerepe (Legolasnak és Taurielnek is, akik ugyan nem voltak a könyvben), Radagastnak mondjuk nem, de ő nincs is ott, hogy rabolja az időnket, csak pár pillanatra tűnik föl. A csatajelenetek (melyek hiányoztak a könyvből) zseniálisan koreografáltak, minden elismerésem Peter Jacksoné és a speciális effektusokért felelős brigádé. A végső harc Azoggal például nagyon izgalmas.

A történet végét is remekül oldották meg. Itt apró spoiler következik, aki nem olvasta a regényt és nem látta az utolsó filmet, ugorja át a szürke részt.

A könyvben az öt sereg csatája után Tolkien egyszerűen fölsorolja, hogy kik haltak meg. A filmben ez sokkal jobb: egyrészt Taurielen keresztül erősebben átérezzük Kili halálának tragikumát, másrészt pedig sokkal megrázóbb élmény és jobb dramaturgia az, ha látjuk a katarzist keltő eseményt megtörténni, mintha csak hallunk róla. Az is szép jelenet, amit máskülönben nem tapasztalhattunk volna meg, amikor Thorin utolsó szavaival bocsánatot kér Bilbótól, ő pedig nem akar tudomást venni róla, hogy Thorin meghalt, a sasokat mutatja a halott törpnek. Martin Freeman itt is kiváló alakítást nyújt.

Az filmrevitel tehát, véleményem szerint, remek (Thorin elmebetegsége például zseniális) és én örülök, hogy három és nem két filmet kaptunk a Hobbitból. Mindemellett kiváló színészek és fantasztikus zene teszi mégjobbá Az öt sereg csatáját, illő befejezése ez a középföldi sagának. Ajánlom minden Gyűrűk ura és fantasy kedvelőnek.

krisfk

Ám sajnos a magyar filmnek nincsen régi nagy híre. Voltak (és vannak) persze jó magyar filmek, s van egy Oscar-díjunk nem kevés egyéb nemzetközi elismerés mellett, de tény, hogy a legtöbb ember manapság szívesebben néz külföldi filmet moziban, mint hazait, akár jobb, akár rosszabb, mint a magyar termés. (Furcsa ellentmondás, hogy sokan ezen külföldi filmeket, melyeket előnyben részesítenek, magyarul nézik.)

Az elmúlt évtizedekben (a hetvenes évekre visszamenőleg) világossá válhatott, hogy a magyar filmkészítők utoljára a harmincas években készítettek igazán jó műfaji filmet, azután mindent a túlzott művésziség jellemzett (köszönhetően a korabeli kultúrpolitikának és sznobériának) – lásd Talpuk alatt fütyül a szél. Készültek ugyan jó műfaji filmek (Dögkeselyű), de nem volt egységes kommerszfilmes kultúra, a művészfilmek túlsúlyban voltak, pedig az egészséges filmgyártás alapja a műfaji- és művészfilmek egyensúlya és egymásra hatása.

A rendszerváltás után igyekezett a magyar film összeszedni magát, de nem volt átalakulás a filmművészetben, hiába tűnik markánsnak a korszakhatár. Továbbra is a művészfilmek határozták meg a magyar filmet. Készültek műfaji filmek, de a legsikeresebb (Kontroll) is kifejezetten művészi (vagy inkább midcult) és az alkotója nem magyar, hanem amerikai volt. (Antal Nimród az USÁban született és ott is él, a neve senkit nem tesz magyarrá – vö. Liszt Ferenc.)

Nem azt mondom, hogy Fazekas Csaba Swing című filmje elérte azt, amit a magyar film nyolcvan éve képtelen, hisz ehhez még rengeteg munka van hátra, de szerintem elindította (Andrew G. Vajna paternalizmusának szárnya alatt) a magyar műfaji filmet a helyes úton. Igényes zenés vígjáték, remek színészekkel (Törőcsik Mari és Kulka János fenomenálisak), nem kis adag nevetéssel és csipetnyi szívvel.

Műfaji elemeiben tökéletes, s a cselekményt egy olyan meglévő, működő kommerszfilmes sémára húzza rá, melyet a Bosszuállók című nem is kicsit sikeres film is alkalmazott. Ez pedig nem csak azt jelzi, hogy a Swing igyekszik bekapcsolódni a nemzetközi filmes trendekbe is, hanem azt is, hogy végre mer teljesen kommersz lenni, minden művészfilmes analízis nélkül. Ez a megjegyzés egyáltalán nem irónikus, a jó műfaji film legyen egyértelmű, alapuljon a közös mítoszon (jelen esetben a sztárok mítosza és kultusza) és "ne kérdéseket tegyen föl, hanem válaszokat adjon" (Gelencsér Gábor). Ezeket pedig a Swing kifogástalanul kielégíti.

Nagy erőssége a filmnek, hogy a női figurákat nem kliséknek ábrázolja (s hogy nők és női problémák állnak a középpontjában), ez műfaji filmekben (főleg Hollywoodban) ritkaság. A zenés musical műfajában is remek: kiváló, hangulatos muzsika és fergeteges poénok színesítik a filmet (jó, lehet, hogy az egyik poént az általam igencsak kedvelt Vaskabátokból kölcsönözték).

Azért merem állítani, hogy a Swing elindította a magyar filmet a jó úton, mert nem csak mint műfaji film állja meg tökéletesen a helyét, hanem sikeres is: a közönség szereti, fogynak rá a jegyek, az előadás végén pedig, ahol én is voltam, még tapsoltak is. Reméljük Fazekas Csaba több lehetőséget kap majd a jövőben rendezni és sokan a nyomdokaiba lépnek majd. Akkor talán újra sikeres lesz a magyar film, s a műfaji- és művészfilmek egymásra hatásából születik majd egy új Mephistónk.

(A bejegyzés Gelencsér Gábor előadásai alapján készült.)

krisfk

Igazi klasszikus karácsonyi kikapcsolódás az egész családnak. Szerintem többen vannak (ahogy mi is), akik minden egyes Decemberben megnézik ezt a filmet, az ismétlés azonban lehet, hogy szimpla rítussá redukálja ezt a remekművet, pedig érdemes végigvenni, mit nyújt a Reszkessetek betörők mint film.

Kezdjük a legelején: nyitó stáblista, alatta zene. John Williams zenéje. Az úr méltán híres muzsikus, alkotása itt is bravúros, szokásos stílusát csengők és csörgők fűszerezik. Ettől a Reszkessetek betörők filmzenéje legalább olyan hangulatos karácsonyi aláfestés mint mondjuk Frank Sinatra vagy Bing Crosby, főleg az érzelmeket és emlékeket ébresztő Somewhere In My Memory.

Már csak a stáblista kiváló hangulatot teremt, de aztán érkezik a fergeteges első jelenet. Itt a forgatókönyv (ez leginkább a párbeszédeken mutatkozik meg) egyszerűen brilliáns. A dialógusok pattognak, viccesek és segítenek abban, hogy megismerjük főhőseinket ebben a kaotikus készülődésben is: Kevin ügyetlen, de szerethető, Buzz egy szemét, Frank bácsi nem itt lakik, úgyhogy nem is fizet a pizzáért, Fuller pedig mindig bepisil. Ez az első jelenet arra is tökéletes, hogy előkészítse az egész filmet, megalapozza a szituációt, még a betörőfigura is feltűnik, ha álruhában is, sőt magára a betörésre is kapunk utalást. A rendezés (Chris Columbus) és a vágás (Raja Gosnell) is erősségei ennek a jelenetnek, ennyi embert mozgatni úgy, hogy ez az egész szabályosan felépített jelenet kaotikusnak tűnjön nem lehetett kis feladat, a vágás pedig kifejező és lényegre törő, ahogy az egy jó hollywoodi filmben szokás. Még egyszer hangsúlyoznám, hogy minden elismerésem a forgatókönyvíróé (John Hughes), talán nem túlzok, ha azt állítom, hogy ez az első jelenet zseniális.

A színészi alakítások remekek, Catherine O'Hara tökéletesen hihető az anyaszerepben, még az olyan mellékfigurák is emlékezetesek, mint John Candy Polak Romanskija (ez valószínűleg a kiváló forgatókönyvnek is köszönhető). A cselekmény felépítésében előny, hogy az elejét, bármennyire zseniális, nem nyújtották el, épp olyan hosszú, amilyennek lennie kell, s rátérünk a film lényegére: Kevint otthon hagyják. Ezt kellemesen szórakoztató montázsszekvencia követi, ami megmutatja, hogy mire jó a diktatúra hirtelen megszűnése: KÁOSZ. Kevin telezabálja magát jégrémmel, összetöri Buzz polcát, kis híján magát is, amikor leszánkózik a lépcsőn, halálra rémíti a pizzásfiút, idegeneket enged be a házába csak hogy megnyomorítsa és, valószínűleg, halálosan megsebesítse őket.

Persze ez csak vicc, a Reszkessetek betörők akciójeleneteit nem szabad komolyan venni, azok burleszkszerűsége rengeteget emel a film amúgy sem alacsony nevetés-fokán, s az, hogy mennyi fájdalmat képesek ezek a betörők elszenvedni, csak ad ahhoz az eleve abszurd helyzethez, hogy a nyolc éves kisfiú túljár a "komoly" bűnözők eszén. Kevin terve remek, maga a betörés-jelentsor a nyitójelenethez hasonlóan kiváló, és pokolian vicces, bár itt inkább a színészi játék (Joe Pesci és Daniel Stern) és a rendezés az, ami megnevettet minket. (Az azonban mondjuk célravezetőbb lett volna, ha Kevin bezárja az ajtót és hívja a rendőröket, ahelyett, hogy nyitott ajtóval és egy rakás csapdával várja a betörőket, de mindegy.)

Az amúgy csodás film egyik gyengesége az öregember történetszála. Tudom, hogy kellett valami érzelmi motiváció, meg ha már karácsonyi film, akkor legyen valami meghitt öröm is végén, ami megdobja annak az örömét, hogy a család újra együtt van, de szerintem mégsem kellett volna. Lelassítja az amúgy feszes tempójú, izgalmas filmet.

Kevés a hely, hogy mindent felemlegessek, ami a Reszkessetek betörőkkel kapcsolatban tetszik. Tele van apró finomságokkal, melyek elég érdekessé teszik a filmet ahhoz, hogy az ember többször megnézze, visszafogott, ugyanakkor mesteri poénokkal, melyek nem csak színesítik a cselekményt, hanem feledhetetlenné teszik a filmet.

Kellemes ünnepeket!

krisfk