Megtekintett filmek/sorozatok: Fogságban (9/10), X-Men 2. (8/10), iZombie (9/10), Arrow (7.5/10), A Wall Street farkasa (9/10), Transformers: A kihalás kora (3/10), Trónok harca (6/10), Agents of S.H.I.E.L.D. (8/10), Bosszúállók: Ultron kora (9/10), Mad Max – A harag útja (10/10), Bokszból jeles (3/10), Coraline (10/10), Álomháború (6/10), Tini Nindzsa Teknőcök (2/10) 

Kedvenc sorozatok:

iZombie: nem néztem ebben a hónapban sok epizódot, de amit láttam, az jó volt.

Agents of S.H.I.E.L.D.: adtam még egy esélyt a sorozatnak, a vége felé egyre jobb a 2. évad.

Arrow: ez a 3. évad nagyon gyengének indult, de a Broken Arrow című epizóddal már újra a régi, féltem, hogy a nagy sikerű Flash miatt már nem fognak annyit foglalkozni a Zöld íjásszal.

Kedvenc filmek:

Mad Max – A harag útja

Bosszúállók: Ultorn kora

A Wall Street farkasa

Kedvenc színésznők:

Charlize Theron: a Mad Max – A harag útja az ő filmje volt. A Mad Max cím csak a franchise miatt volt ott.

Margot Robbie: nagyon örülök, hogy ő játsza majd Harley Quinnt a 2016-ban érkező Suicide Squadban, mert A Wall Street farkasában remek alakítást nyújtott.

Scarlett Johansson: a Bosszúállók: Ultron korában remekelt, már sokadjára játsza Natasha Romanoff karakterét, de még mindig tud újat mutatni.

Kedvenc színészek:

Jake Gyllenhaal: aki nem látta a Fogságbant, gyorsan nézze meg. Nem elég, hogy a thriller és a krimi tökéletesen ötvöződik egy filmben, s kiváló rendezéssel és operatőri munkával társul, de még a színészi játék is lebilincselő, Jake Gyllenhaal egyik legjobb alakítását nyújtotta.

Leonardo DiCaprio: A Wall Street farkasa nem lenne ugyanaz a film, ha ő nem játszana benne. Improvizált jelenetei remekek, ő maga pedig, mint mindig, fenomenális.

Hugh Jackman: a Fogságban másik nagyágyúja. Kinek kell Wolverine, amikor ilyen filmeket is csinál?

Kedvenc rendezők:

George Miller: a Mad Max kapcsán írtam részletesebben róla, de filmjében minden a helyén van: az akció, a vágás, a színek és a képi világ. Le a kalappal.

Henry Selick: a Coraline rendezője egyenesen brilliáns. Ahhoz már eleve bátorság kell, hogy az ember stop-motion filmet készítsen, de ha az ilyen jól sikerül, akkor megéri a melót.

Denis Villeneuve: föntebb már ajánlottam a Fogságbant, de megteszem újra. Képkompozíció, operatőri munka, hangulat és érzelmek: mind a toppon.

Kedvenc zeneszerzők:

Junkie XL: zenéje tökéletesen illik a Mad Maxhez, az album kicsit egyhangú, de a filmben zseniális volt a muzsika.

Brian Tyler és Danny Elfman: a Bosszúállók: Ultron korának zenéje remek aláfestést nyújtott a filmhez. Én egyedül azt bántam, hogy a két zeneszerző egyedisége elveszett a közös hangzásban és a már eleve adott zenei témákban.

Jóhann Jóhannsson: a Fogságban hangulatához nagyban hozzájárul a zene is, ez pedig a nagyszerű Jóhannsson érdeme.

Legrosszabb filmek:

Tini Nindzsa Teknőcök: kb. tíz percet bírtam megnézni belőle. A karakterek idegesítőek, Megan Fox jól néz ki, de rettentő erőltetett, az egész produkció pedig Michael Baytől bűzlik.

Transformers: A kihalás kora: ja igen, Michael Bay. Az ő filmje csak második lett, de azért, mert az legalább kerek és nézhető. Valamint van benne egy egészen jó akciójelenet az értelmetlen robbanások és az akció az akcióért és effektek az effektekért közepette.

Bokszból jeles: 'Stone Cold' Steve Austin személye ezek szerint nem elég egy jó filmhez. A rendező tehetségtelen amatőr, s ezen a béna vágás vagy az elképesztően lapos forgatókönyv sem segít.

krisfk

Akkor néztem meg a Mad Max filmeket, amikor megtudtam, hogy készülőben van ez a reboot. Csak hallomásból ismertem a franchise-t és meg kell, hogy mondjam, nagyot csalódtam az első részben, a második ugyan közelebb állt már ahhoz, amit én a Mad Maxtől vártam, de a zenéje (Brian May és Queen rajongásom ide vagy oda) borzasztó rossz volt, egyáltalán nem illett a poszt-apokaliptikus világhoz, sőt, még az adott jelenetek érzelmi töltetéhez sem. Bár a második film már úgy-ahogy tetszett, a harmadikat meg sem néztem, hisz nem nyűgözött le az első kettő. Ezek után láttam a Mad Max – A harag útjának előzetesét, láttam, hogy Tom Hardy és Charlize Theron játszanak benne, és megtudtam, hogy a zenéjét nem Brian May, hanem Junkie XL szerzi majd, az ő zenei világa pedig tökéletesen illik egy Mad Max-féle filmhez. Mindezek ellenére végül az döntötte el számomra, hogy megnézzem ezt a filmet, amikor Edgar Wright (Scott Pilgrim a világ ellen, Vaskabátok) kiírta Twitterére, hogy már harmadszor nézte meg.

S milyen jó, hogy úgy döntöttem, hogy én is megnézem: a Mad Max – A harag útja pontosan az volt, amit akkor vártam, amikor leültem megnézni az első Mad Max filmet. Sőt, még jobb. Tom Hardy tökéletes Max (bár a magyar szinkron miatt hangját nem élvezhettem), bizonyos szögből még hasonlított is a fiatal Mel Gibsonra. Charlize Theron erőteljes alakítást nyújtott; nagyon tetszett a frizurája és jelmeze is, s az egész filmben kimagasló volt a látványtervezés, a jelmezek, a helyszínek, a kellékek és a díszletek. Az autókról nem is beszélek, mert azok egyértelmű, hogy jók. A film nagy előnye, hogy baromi jól néz ki, ez köszönhető az operatőrnek és a tehetséges fényelőnek. A színek zseniálisak, nappal minden sárga, este pedig annyira kék, hogy az már majdnem fekete-fehér, csak ott látszott némi szín, ahol világított valami.

A film non-stop, látványos akció, mégsem éreztem azt, mint a Bosszúállók 2-nél, nem untam a harcjeleneteket. Ez valószínűleg azért volt, mert nem voltak értelmetlenek, mindegyik érzelmi töltettel volt tele, drukkoltunk hőseinknek, hogy éljék túl, hisz, nem úgy mint a Marvel univerzumban, egy Mad Max filmben bárki meghalhat. (Ez a Marvel univerzum legnagyobb hibája, ezt én már az Agents of S.H.I.E.L.D. óta hangoztatom, s most ért be a Bosszúállók 2-vel: az akciójeleneteknek többé nincsen súlya.) Az pedig csak kellemes plusz az érzelmi kapocs mellé, hogy az akciójelenetek remekül voltak megvágva, a ritmus és a közeli és távoli képek váltakozása tökéletes összhangban vannak az üldözés tempójával, a kamerát nem rázták össze-vissza, mint az mostanában divat és nem vágtak be értelmetlen vágóképeket, csak hogy még gyorsabbnak tűnjön a jelenet. Mint azt a Mad Max bebizonyította, nem kell a jó akciójelenethez shaky-cam vagy zavaró vágás: elég a megfelelő ritmus és érzelmi kötés. Ja és menő zene. Junkie XL, legyen bár stílusa erősen Hans Zimmerére hajazó, tökéletesen megragadta a poszt-apokaliptikus világ hangzását. Az meg csak hab a tortán, hogy a zene diegetikus. Zseniális húzás.

Az egyetlen gyengébb pontja a filmnek a kicsit erőltetett szerelmi szál, de ez szerencsére nem tart sokáig és nem is kerül túlságosan előtérbe. Erőssége még a Mad Max – A harag útjának a forgatókönyv és a karakterek. Bár a szereplők igen keveset beszélnek, mégis mind erős karakterek, főleg a női szereplők, nagyon örültem, hogy nem szorultak a háttérbe egy ilyen "férfias" filmben sem, sőt a Mad Max a feminista Bechdel-teszten is átmegy, amin igen sok film megakad, pedig nagyon alapvető követelményeket támaszt: legyen a filmben két női szereplő, akit nevén neveznek, s beszéljenek egymással, valami másról, mint a férfiak. A történet ugyan nagyon egyszerű, de ez nem is számít, itt nem ezen van a hangsúly.

Mindent összevetve a Mad Max – A harag útja nekem jobban tetszett, mint a Bosszúállók: Ultron kora. A szuperhősök hanyatlanak és a dízel-punk erősödik? Még meglátjuk. Lehet, hogy ez csak egy egyedi eset.

George Miller végre megcsinálhatta a filmet, amit mindig is szeretett volna, s én köszönöm neki, hogy megtette, mert a Mad Max megmutatta, hogy a műfaji film még mindig lehet erős, önreflexió nélkül is. Ajánlom mindenkinek, akik bírnak két órán keresztül tömény akciót nézni.

krisfk

A Marvel kettes fázisa nem építkezett olyan meghatározó és erőteljes módon A bosszúállók második része felé, mint ahogy azt az egyes fázis tette, az Ultron kora azonban mégsem jelentett csalódást. A fázis a Vasember 3-mal kezdődött, mely A bosszúállók lecsengéseként tekinthető, majd a Thor: A sötét világgal folytatódott, ami csupán egy újabb epizód volt Thor történetében, a nagy narratívához annyiban járult hozzá, hogy föltűnt az egyik Infinity Stone. Az Amerika Kapitány: A tél katonája következett, melyben újra felszínre lépett a Hydra és a S.H.I.E.L.D. fölbomlott, ez pedig nagy hatással volt az univerzumra, ám a végső A galaxis őrzői ismét csak egy Infinity Stone és a főgonosz Thanos miatt kapcsolódott a többi filmhez.

Az Ultron korát tekinthetjük ezen filmek és az első Bosszúállók folytatásának is. A csapat ismét együtt van, a Hydra ellen küzdenek, de Tony Stark, attól rettegve, hogy újra bekövetkezik valami földönkívüli invázió mértékű csapás, letrehozza Ultront, hogy megvédje az emberiséget. Ultron persze inkább elpusztítaná. Ez a film története dióhéjban, többet nem akarok róla elárulni azoknak, akik nem látták.

Az elején nem voltam megelégedve a filmmel, lehet, hogy öregszem, de untam a sok és értelmetlen akció-jelenetet. Nem azt mondom, hogy nem volt látványos, sőt, a CGI és az operatőri munka szemkápráztató képi világot tárt a szemünk elé, a vágással sem volt baj, a zene kiváló volt hála Brian Tylernek és Danny Elfmannek, de amikor az akció csak azért van egy filmben, hogy legyen benne akció, az nem jó (ez a nagy problémája Michael Bay filmjeinek). Az akciójeleneteknek kell hogy legyen súlya, valami, ami a narratívában indokolttá teszi az harcot és ad valami érzelmi kötődést a jelenethez. Az, hogy ú, végre láthatjuk a Hulkbuster páncélt, nem érzelmi kötődés, mert nem a sztorihoz kötődünk érzelmileg, hanem a filmen kívüli valósághoz, melyben rajongói vagyunk az említett páncélnak. De inkébb ne menjünk el a kognitív filmelmélet irányába. Az Utlron korának legtöbb akciójelenetére csak azért került sor, hogy még nagyobb, még több és még látványosabb legyen a film, mint az elődjei, éppen ezért nem voltak kellően motiváltak és én speciel rettentően untam őket, várva, hogy mikor térünk végre vissza az érdekes történethez. Az akciójelenetek a revüfilmre emlékeztettek, nem volt nagy jelentőségük, olyanok voltak, mint egy-egy táncos szám vagy cirkuszi mutatvány, ami elszórakoztatja a nézőt, amíg eljutunk a következő fordulópontig.

A végső csatajelenet ez alól kivétel. Az a leghosszabb, leggrandiózusabb, de az is a legjobban motivált. Ha csak az lett volna benne a filmben, akkor is élvezetes lett volna, mert az Ultron korának erőssége nem látványban és az akcióban van, ahogy azt várhatnánk egy szuperhősfilmtől, hanem a forgatókönyvben. Ez Joss Whedon specialitása, úgyhogy szerintem nem meglepő. A párbeszédei ismét remekelnek, a történet erős, a cselekmény csavaros. Ami azonban számomra a legélvezetesebb volt, az a karakterépítés. Ez a film többet tett Thorért, mint a saját filmjei, Hawkeye-ban és Black Widowban pedig olyan mélységeket fedezhettünk föl, melyre eddig nem volt alkalmunk. A film nagy erőssége az, ahogyan belemászik az egyes szereplők fejébe (akár a narratívában is motiváltan, lásd Scarlet Witch) és tökéletesen érti őket. Ahogy pedig ezek, a hús-vérnek látszó szereplők egymással kapcsolatba lépnek, a brillírozás egy újabb szintje. (Ez a cikk remekül illusztrálja a Marvel moziuniverzum karakterépítését.)

Éppen ebből kifolyólag a film egyik legjobb jelenete nem valami hatalmas összecsapás vagy tragikus, könnyfakasztó pillanat, hanem amikor ezek a hősök összejönnek bulizni (és fölbukkan Stan Lee mellett még jó pár szereplő a Marvel univerzumból) és egyszerűen "lazulnak". A másik "nagyjelenet" pedig egy bizonyos menedékházban játszódik, ahol megvert hőseink hétköznapi emberek módjára próbálják eldönteni, mi legyen a következő lépés.

Erre pedig csak rátesz egy lapáttal az érzelemmel és izgalommal fűtött végső csatajelenet, mely az addig is élvezetes filmet egyenesen megszerettette velem (van egy kiváló csavar a végén, amiért különösen hálás vagyok). Az unalmas akciótól eltekintve nekem nagyon tetszett a film. Értem, hogy miért kellettek bele a harcjelenetek, de látszott rajtuk, hogy Whedonnak nincs benne a szíve-lelke (az utolsót leszámítva). Szerencsére a remek átvezető részek kompenzálnak ezért, a végső összecsapás pedig, véleményem szerint, mindenkit kielégít majd.

Előretekintésemben 10 pontot jósoltam a filmnek, de 9-et kell adnom a fentebb fölsorolt negatívumok miatt.

Valamint szeretnék köszönetet mondani ennek a filmnek, hogy ráébresztett arra, milyen fontos a filmben a sztori, pedig korábban épp ellentétes véleményen voltam. (Bár még mindig úgy hiszem, hogy a stílus fontosabb, de ez már egy másik történet.)

krisfk

Sokakban fölmerülhet a kérdés, hogy egyes filmek miért ilyen baromi hosszúak? A kérdés jogos, erre pedig érkezhetne az ugyancsak jogos válasz, hogy azért, mert hosszú a történet, amit el szeretnének mesélni. Ez önmagában nem jogosítja fölt egyik rendezőt sem arra, hogy hosszú filmet készítsen. Ugyanazt a "hosszú" történetet el lehet mesélni egy rövidfilmben és egy három órás filmeposzban is. Más lesz a hatás, ez tény. Mégis hajlunk afelé, hogy kedveljük ezeket a hosszú filmeket (Ben Hur, A Gyűrűk ura, Avatar stb.). Ez valószínűleg abból fakad, hogy nincsenek tartalom szűkében: jól felépített karakterek, jól kitalált világ, csavaros cselekmény. Mi a helyzet azonban, ha nincsen tartalom? Ha a film papírfigurákat mozgat, a cselekmény nincs végiggondolva és azzal töltik ki a két és fél órás játékidőt, hogy mindent fölrobbantanak, amit csak lehet? Ez, hölgyeim és uraim, a rossz blockbuster definíciója.

A Transformers: A kihalás kora rengeteg pénzt hozott stúdiójának, ettől tekintsünk el. Lehet, hogy Michael Bay látványos akcióval zsúfolja tele filmjét, mindig történik valami, mégis rettentő unalmas. Unalmas, mert a főhősök sablonok: a túlságosan védelmező apa (aki mellesleg ki van gyúrva, mint az állat, pedig egész nap robotokat szerel), a vicces haver (hála az égnek, hogy az elején meghal), a jó akaratú, de rossz eszközöket használó tudós, a menő pasi, a lázadni kívánó kamaszlány és persze a robotok: a bölcs Optimus (aki úgy viselkedik, mint Yoda a Klónok támadásában), a sértődékeny kisfiú Űrdongó, a Katona, a Japán és a szkeptikus brit. (Amúgy, ha a Transformerek az űrből jöttek, hogy lehet bármelyikük is ennyire sztereotipikusan japán?)

A történet és a cselekmény harmatgyenge, nagyon hasonló az előző Transformers filmekéhez, sőt, még a Man of Steelből is kölcsönöztek néhány elemet; sokszor logikátlan és rengeteg szál, szereplő és esemény csak azért van benne, hogy valami menő effektet vagy akciójelenetet megmutathassanak: pl. a dínóbotok, nekik semmi szerepük nem volt, a film utolsó 20 percében verekedtek egy kicsit. Az egész filmnek nem volt semmi értelme, az az egy dolog nyugtatott, hogy valószínűleg jó sok munkahelyet teremtett. És a zenéje sem volt tökéletesen ergya.

Amellett pedig, hogy látványos, CGI-jal teletömött és akciódús film, az effektekkel foglalkozó stáb baromi lusta volt. Több Transformer átalakulást nem láttunk egészében, a film elején egy rakás képernyőn ott hagyták a zöld hátteret, elfelejtették berakni a képernyő képét (úgyse veszik észre, a nézők hülyék), az új Transformerek pedig máshogy alakultak át, tekintve, hogy CGI kockákat átcsoportosítani sokkal egyszerűbb, mint CGI (de létező) alkatrészeket autóból robotba és fordítva átrendezni.

A Transformers-szel szemben pozitív példa a hossz és tartalom kedvező arányára A Wall Street farkasa. Ebben sokkal kevesebb akciót láthattunk, mint a Transformersben, mégis sokkal érdekesebb volt a kidolgozott karaktereknek, a remek színészeknek, az erős történetnek és a remekül kivitelezett cselekménynek köszönhetően. A Transformerst egyenesen untam, A Wall Street farkasa fél órával hosszabb volt, de meg sem éreztem rajta.

A Wall Street farkasában is használtak rengeteg CGI effektet, de ezek nem látszanak, úgyhogy nem lehet azt felróni neki, mint például a Titanicnak, hogy a speciális effektekért volt a film, nem pedig fordítva.

Jordan Belfort érdekfeszítő történetét természetesen nem csak három órában lehetett volna elmesélni, hanem jóval kevesebben is, de így jóval szélesebb betekintést nyerhettünk a bróker életébe, megismerhettük őt, ismerőseit és tanúi lehettünk a nem mindennapi, de mégis hihető eseményeknek, melyek velük történtek. Nem azt mondom, hogy A Wall Street farkasa azért jobb, mert nem fantasy vagy sci-fi, a fantasztikus műfajokkal nincs semmi baj, az igénytelenséggel van a baj. A trágya forgatókönyvekkel. A Wall Street farkasának írója, Terence Winter, pedig valós karaktereket rajzolt meg, akik valós párbeszédekbe elegyednek, hihetőek a motivációik és még érdekesek is.

Az előbbi filmet senkinek, az utóbbit pedig ajánlom azoknak, akik nem riadnak meg némi obszcenitástól a mozivásznon/képernyőn/whatever.

krisfk

Megtekintett filmek/sorozatok: Saturday Night Live (8/10), Arrow (7/10), Szellemirtók 2. (6/10), Támad a Mars! (3/10), A gonosz érintése (9/10), A kerítésen túl (9.5/10), Batman vs. Robin (7/10), iZombie (7/10), Batman és Robin (4/10), Az ítélet éjszakája (6/10), Trónok harca (7.5/10), Batman - 1966 (2.5/10), Superman III. (2/10), Becstelen Brigantyk (10/10), A séf (5/10), A biztonság záloga (6/10)

Kedvenc sorozatok:

A kerítésen túl: ajánlom mindenkinek, tele van szívvel, poénokkal és nem várt mélységgel.

iZombie: ez a sorozat egyre érdekesebb, érdemes vetni rá egy pillantást.

Trónok harca: ez az új évad még nem nyerte el felhőtlen tetszésemet, de a 3. rész már reményteli.

Kedvenc filmek:

A gonosz érintése: Orson Welles film-noirja minden elemében olyan, amilyennek egy jó noirnak lennie kell. Aki kedveli a műfajt, annak ajánlom.

Batman vs. Robin: a legújabb DC animációs film Scott Snyder Court of Owls történetszálát dolgozza föl, méghozzá elég jól, az egészet a Batman és fia közötti konfliktusra élezve ki.

A biztonság záloga: nem egy világmegváltó film, de kellemes kikapcsolódás, jól koreografált akcióval és Jason Stathammel, aki hozza szokásos formáját. (Az operatőr pedig néha egészen brilliánsan komponál.)

Kedvenc színésznők:

Rose McIver: az iZombie főhősnője kivételes tehetség, minden epizódban máshogy kell játszania Livet, aki átveszi azoknak a személyiségjegyeit, akiknek eszik az agyából.

Mélanie Laurent: már sokadjára láttam a Becstelen Brigantykat, de Mélanie Laurent játéka még mindig lenyűgöz.

Diane Kruger: Tarantino filmjének másik csillaga, ugyanolyan természetes, mint Laurent és kiváló színésznő.

Kedvenc színészek:

Orson Welles: saját filmjében alakítja a korrupt zsarut, talán kifigurázva saját magát is.

Peter Dinklage: a Trónok harca V. évad 3. epizódjában nyújtott remek alakítást a bordélyházas jelenetben, reméljük lesznek még jó jelenetei és nem hagyják a karaktert stagnálni, mint Daeneryst.

Christoph Waltz: a Becstelen Brigantykban egyszerűen fenomenális, kiráz tőle a hideg, minden apró mozdulat a helyén van.

Kedvenc rendezők:

Nate Cash: A kerítésen túl rendezője, minisorozata a kellemesen szórakoztatóból mély értelművé és szerethetővé válik, ilyen erős érzelmeket csak a legtehetségesebb rendezők tudnak kiváltani.

Quentin Tarantino: formai újítások, a szabályok betartása és kifigurázása, feszültség növelése és kiváló filmes érzék. Tarantino korunk egyik nagyja.

Orson Welles: Welles pedig saját korának volt a nagyja. Igazi pionír.

Kedvenc zeneszerzők, előadók:

Ramin Djawadi: a Trónok harca zenéje továbbra is fantasztikus, örülök, hogy most már többet hallhattunk a Martell-témából.

David Bowie: a Putting out the Fire a Becstelen Brigantyk végén annyira szerves része a filmnek és olyan jól illik hangulatához, hogy nem is értem, többen miért kritizálták Tarantinot a zeneválasztás miatt.

Elliot Goldenthal: bármennyire szörnyű a Batman és Robin, a zenéje legalább jó.

Legrosszabb filmek/sorozatok:

Superman III.: már a Superman 2. sem volt a legjobb film. Itt Superman legnagyobb ellensége a véletlen egybeesés és egy csöves, aki véletlenül ért a számítógépekhez, adócsaló és képes volt megépíteni egy szuperkompjútert, ami Supermant is el tudta volna pusztítani, ha nem kerekedik fölül rajta a bűntudat.

Batman - 1966: ez nem Batman. Ez valami paródia. Csak az a baj, hogy nem paródia akart lenni.

Támad a Mars: értem én, mit akart ezzel Tim Burton, de nem sikerült. Ez a fajta történetvezetés a Ponyvaregényben tökéletesen működött. Itt nem. A pocsék speciális effektek meg rontanak a helyzeten.

krisfk

Nemrég tettek közzé online két izgalmas trailert, egyik a Csillagok háborúja új epizódjának második, a másik pedig a Batman v Superman első előzetese.

A Star Wars: Az ébredő erőt J.J. Abrams rendezi, visszatér az eredeti szereplőgárda (Mark Hamill, Carrie Fisher, Harrison Ford), a forgatókönyvet a Star Wars V. epizódját jegyző Lawrence Kasdan írta, a zene pedig ismét a zseniális John Williamsé. Én, mint hivatalos Star Wars rajongó, nagyon várom ezt a filmet, J.J. Abrams szerintem kiváló rendező, nagyon élvezem vizuális stílusát is, sűrű képkompozícióival, izgalmas fényeivel és kameramozgásaival. Minden bizalmam az alkotóké, Abrams visszatér az eredeti Star Wars speciális effektusaihoz, hányingerhez elegendő mennyiségű CGI helyett maketteket és modelleket használ, az űrlényeket pedig sminkkel és maszkkal oldották meg, ez pedig egyrészt tisztelgés a rajongók előtt, másrészt pedig becsületre méltó döntés.

Pozitívum még, hogy a filmet IMAX kamerákkal is forgatják, ami valószínűleg különleges vizuális élményt nyújt majd. Már az első trailer is lúdböröző hatást kellett, tudom, hogy sokaknak nem tetszett az új lézerkard, szerintem menő, ezek az emberek meg csak kifogásokat keresnek, mert nem szeretnék szeretni ezt a filmet.

Az új előzetes már egy kicsit többet mutat. Lezuhant csillagrombolót látunk, közben szól a John Williams muzsika. A birodalom valószínűleg elbukott, de ott van a lezuhant X-Wing is, a lázadók oldalán is nagy volt a veszteség. Aztán indul Luke narrációja, hozzá látjuk Darth Vader égett maszkját, R2-D2-t, és Luke fénykardját, a narráció pedig arra enged következtetni, hogy van egy másik... Skywalker. Leia és Han gyereke? Netán Luke gyereke? A könyvek már nem számítanak kánonnak, úgyhogy bármi megeshet.

A zene beindul, X-Wingek száguldanak el a víz fölött (ami azt jelenti, hogy nem csak űrcsatákban láthatjuk a vadászokat), az egyik pilóta pedig Han Solóra emlékeztető kiáltást hallat. Látunk még többet a különleges kardú gonoszról, aki egy cseppet Darth Revanre emlékeztet a KotORból, úgyhogy lehet, hogy kilétéhez valami rejtély is tartozik majd. A trailer arra enged következtetni, hogy hőseink a John Boyega által játszott rohamosztagos és a vele együtt futó hölgy lesznek, de ez még nem biztos, ahogy az sem, hogy Boyega karaktere valóban rohamosztagos-e.

Látjuk ismét a Millenium Falcont, aztán pedig Harrison Fordot Han Solo jelmezében 32 év után először. Már a traileren látszik, hogy ezt a filmet nem a képregények statikus panelein nevelkedett George Lucas rendezte, aki már belecsömörlött a Csillagok háborúja játékokba és feleségül vette a CGI-t. Én nagyon várom már a Star Wars VII. epizódját, trailer alapján 10 pontot jóslok neki.

Rögtön másnap pedig a Batman v Superman: Dawn of Justice első trailerét láttam, ami talán még az új Star Warsnál is nagyobb hatással volt rám. Nagyon vártam már ezt az előzetest és nem okozott csalódást. Úgy tűnik, az alkotók merítettek az Injustice: Gods among us című videójátékból és az azonos című képregénysorozatból, ahol Superman, Lois halála miatt az egész földet az irányítása alá veszi, hogy mindig béke legyen. Ez persze Batmannek nem tetszik, hisz az, aki gyilkol, aki erőszakot alkalmaz, semmivel sem jobb azoknál, akiket ezzel meg akar fékezni. A trailer narrációval indul, halljuk, hogy Superman visszaél a hatalmával, látunk Injustice-szerű katonákat, halljuk Jesse Eisenberg hangját majd pedig Jeremy Ironsét.

Aztán végre látjuk Batmant, aki klasszikus szürkében pompázik, a jelmez tökéletes és szerintem Ben Affleck is remekül fogja alakítani a karakter. A Batman páncél a Sötét Lovag visszatér című képregényre emlékeztet, ahol épp fordítva történt a dolog, Batman szabadult el és Supermannek kellett megállítania. Itt maga a páncél torzítja el Bruce Wayne hangját, nem ő beszél rekedt hangon, szerintem ez jobb, mint a Sötét Lovag trilógiában, de majd meglátjuk, hogyan működik a kész filmben.

Ennek a filmnek a forgatásán is használnak IMAX kamerákat, úgyhogy valószínűleg szintén nagy élmény lesz. A Batman v Superman: Dawn of Justice-t Zack Snyder (Az acélember, 300) rendezi, a forgatókönyvet Chris Terrio (Argo) írta. A filmben a két címszereplőn (Ben Affleck, Henry Cavill) kívül föltűnik majd Wonder Woman (Gal Gadot), Aquaman (Jason Momoa), Lex Luthor (Jesse Eisenberg), Alfred Pennyworth (Jeremy Irons), valamint Cyborg (Ray Fisher). A zenét Hans Zimmer szerzi, aki már a Sötét lovag trilógiával eggyé vált Batman karakterével. Zack Snyder valószínűleg jó munkát végez majd, a Man of Steel nekem kifejezetten tetszett, csak az volt a bajom vele, hogy Snyder sajátos stílusából semmit nem láttunk benne, meg az, hogy Superman nem az a tipikus jófiú volt, ahogy a képregényekből megismerhettük. Ez azonban nem baj, hisz, úgy tűnik, ezt a folytatást is ezen az úton viszik tovább, a Superman első gyilkosságával (Zod) elindult a diktátorrá válás felé vezető lejtőn.

Az Injustice története zseniális, remek húzás az alkotóktól, hogy ezt használták föl, valamint valószínűleg a Sötét Lovag visszatérből és merítettek, ami az egyik legjobb Batman képregény (ajánlom mindenkinek a belőle készült két részes animációs filmet).

Ezt a filmet is nagyon várom, trailer alapján szintén 10 pontot jósolok neki.

krisfk

Elindult a Pixel-mix nevű, vizuális effektekkel, az IMAX-szel és digitális animációval (az új képfajtákkal) foglalkozó blog, melynek társszerkesztője vagyok. Mindenképp nézze meg, akit érdekelnek a fent említett témák.

Némi ízelítő a posztokból:

IMAX kamerahasználat játékfilmforgatáson: A sötét lovag

A beszéddel és a hangokkal az IMAX filmek már a kezdetektől fogva gondban voltak. Az IMAX filmszalag nem rögzített hangot, mindent külön kellett fölvenni és utólag szinkronizálni. Ehhez még hozzájárult az is, hogy az IMAX kamerák szerfölött zajosak, ezért nem lehetett tökéletesen hasznos hangot rögzíteni. Ezen okokból kifolyólag az IMAX filmek többsége utólag fölvett narrációval operált és operál. A sötét lovag nyitójelente sem hasznos hanggal dolgozik, hanem utószinkronnal, pedig jócskán van benne párbeszéd, viszont az nagy segítségére van itt a filmnek, hogy a jelenet „hősei”, a bankrablók, mind álarcot viselnek, szájuk mozgása nem látszik, így könnyebb a szinkronizálás.

Majdnem mindent az IMAX technológiáról

Mint a honlapról kiderül, a képminőséget még egy, a vetítőgépek mellé elhelyezett „remote sensor” is folyamatosan ellenőrzi és módosításokat végez ennek fényében, hogy a vetített kép minél tökéletesebb legyen. Ezen felül a nap 24 órájában és az év minden napján az IMAX központban minden mozit megfigyelnek, a beérkező adatokat analizálják, így az esetleges hibákat megelőzhetik, vagy távirányítással küszöbölhetik ki.

További posztok érkeznek majd hasonló témákban társaimtól és tőlem, lesz szó többek között a Toy Story 3.-ról, a Trónok harcáról és sok egyéb másról, úgyhogy kövessétek a Pixel-mixet!

krisfk

Megtekintett filmek, sorozatok: Demóna (8/10), Vizsga (9/10), The Guest (6/10), Batman Beyond (8/10), The Last Man on Earth (7/10), Hólyukasztó (9/10), Grimm (7/10), Végjáték (7/10), Idegen arcok (8/10), Arrow (7/10), Super 8 (8/10), Sherlock (10/10), iZombie (7/10), Warrior – A végső menet (9/10), Ómen - 1976 (7/10), A holnap határa (9/10), The Flash (9/10), Agents of S.H.I.E.L.D. (8/10), Csillagok között (9/10)

Kedvenc sorozatok:

iZombie

The Flash

Arrow

Kedvenc filmek:

A holnap határa

Hólyukasztó

Vizsga

Kedvenc színésznők:

Emily Blunt

Rose McIver

Elle Fanning

Kedvenc színészek:

Tom Hardy

Dan Stevens

Bill Paxton

Kedvenc rendezők:

Doug Liman

J. J. Abrams

Joe Cornish

Kedvenc zeneszerzők:

Hans Zimmer

Christophe Beck

Steven Price

krisfk

Nem akartam nézni ezt a sorozatot. Talán azért, mert itthon a TV2-n (vagy az RTL klubon? tök mindegy) ment, talán nem, de én gagyinak gondoltam és ugyanezzel az elvárással és előítélettel ültem le megnézni az első epizódot. Éppen ezért nem is tetszett. Végül, hála JeremyJahnsnek, adtam az Arrownak egy második esélyt. És milyen jó, hogy adtam!

Egyrészt nagy rajongója vagyok a DC képregényeknek, úgyhogy az utalások és a fel-felbukkanó szereplők miatt már érdemes nézni, de továbbá maga a sorozat jól megírt, a karakterek kidolgozottak, a párbeszédek remekelnek. Az epizodikus részek is jók, ám ami a forgatókönyvek nagy erőssége az a nagy, az egész évadon átívelő történet, valamint a folyamatos flashbackek Oliver szigeten töltött éveire. Hogy ezt elmesélték szerintem nagyon jó ötlet volt az alkotók részéről, az pedig, ahogy megoldották, szintén kiváló volt: minden részben a flashbackeknek köze volt az éppen a jelenben történő eseményekhez, de nem csupán sztori szempontjából (mint a gyengébb második évadban), hanem rávilágítottak Oliver egy-egy képességére, jellemvonására, melyet a szigeten töltött idő faragott ki. A harmadik évadban sajnos már nem sok köze van a flashbackeknek a jelenhez, legalábbis az első néhány részből én úgy éreztem.

Én őszintén szólva az első évadban a szigetes részeket sokkal jobban élveztem, mint azokat, amelyek a jelenben játszódtak. Ez egyrészt talán a szemcsés (valószínűleg filmre vett) képnek volt köszönhető, az izgalmasabb, átfogóbb sztorinak és persze Slade fuckin' Wilsonnak. Már amúgy is kedveltem Deathstroke karakterét, de Manu Bennett játékával, suttogós beszédmódjával és imádnivaló akcentusával még szerethetővé is tette a gyilkológépet. Barátsága Oliverrel nekem nagyon tetszett és az a húzás is az alkotók részéről, hogy Slade-et is a szigetre tették. A szigetes részek csúcspontjaként szerintem az évad egyik legjobb epizódja az Odyssey.

Egy másik remek rész a Vertigo, melyben először tűnik föl Vertigo gróf. Ez az epizód nem a forgatókönyv vagy a történet miatt tűnik ki, hanem Seth Gabel színészi játéka, a vele társított isteni zene (Blake Neely) és a ritmikus vágás miatt, melyek az évad talán legjobb jeleneteit produkálták. A zene amúgy végig kifogástalan a sorozatban, Blake Neelyn is rajta tartom ezentúl a szemem.

Van egy pár epizód, ami lassan pereg, de egy olyan sorozatban, ahol ilyen sok rész van egy évadban, muszáj fillereknek lennie. Ezekért kárpótolnak a fönt említett kitűnő részek, valamint az egész sorozaton átívelő történetszál, ami a végső epizóddal elfeledteti mindenkivel a kevésbé érdekes tölteléket.

Az akciójelenetek szintén kifogástalanok, végig izgalommal teli az évad, nincs egy uncsi autós üldözés sem, amikor az ember az óráját nézegeti, hogy mikor lesz már vége. Vérprofi kaszkadőrök és koreográfusok dolgoztak a sorozaton és ez meg is látszik.

Még pár szó a főhősökről, aztán rátérek arra, ami legjobb dolog az egész Arrow sorozatban. Stephen Amell karizmatikus, rendkívül szerethető színész és bár mindenki túl jól néz ki ebben a sorozatban (és mindenki túl fiatal, én például úgy meglepődtem, amikor kiderült, hogy ki Tommy apja), neki nem árt, szerintem nála jobb színészt nem is találhattak volna a Zöld íjász szerepére. A másik főhős Diggle, Oliver bizalmasa és testőre, aki nincs benne a Zöld íjász képregényekben, de a sorozat sikere után beletették. Ez jelent valamit. Diggle egyrészt szerethető (és fontos!) karakter, másrészt David Ramseye szintén remek színész. Felicity (az Arrow csapat harmadik tagja) remekül megírt karakter, az ő szövegei a legjobbak az egész évadban (azok a szövegek, amelyek a második évadra sajnos kicsit erőltetetté válnak), valamint Emily Bett Rickards nem kevésbé tehetséges mint színésztársai.

Mi is az, amire azt mondtam, hogy a legjobb? A vizualitás. A vágás, a képkompozíciók és az operatőri munka mind zseniálisak. A világítás fantasztikus, sötét és izgalmas hangulatot teremt és gyönyörködtető képi világot. A kis mélységélesség nagyon jól áll az egész sorozatnak, valamint a színek és tónusok tökéletesen aláfestik a történetet. Szavakkal nehéz leírni valamit, ami vizuális, de aki még nem látta ezt a sorozatot vagy netán újranézné az első évadot, figyeljen arra, hogy hogy néznek ki a képek, mert egyszerűen fantasztikusak. Gyakran van olyan, hogy beraknak valamit közvetlen a kamera elé, hogy ott álljon homályosan – imádom! Ja és kiváló gépmozgásokat alkalmaznak. Rengeteg film alulbecsüli a vizualitást és inkább a sztorira mennek rá. Mivel sztorit könyvben is el lehet mesélni, a film pedig vizuális műfaj, szerintem itt sokkal fontosabb a képi világ.

Az Arrowt ajánlom mindenkinek, aki kedveli a jó sorozatokat és a szuperhősfilmeket. Tényleg érdemes adni neki egy vagy két esélyt. 

krisfk

Megtekintett filmek/sorozatok: Arrow (8/10), Saturday Night Live (6.5/10), Sötétségben: Star Trek (8.5/10), A Hobbit: Smaug pusztasága - bővített változat (7/10), Kódjátszma (8.5/10), Agents of S.H.I.E.L.D. (5/10), A mindenség elmélete (7.5/10), Jupiter felemelkedése (4/10), Superman elszabadul (7/10), Vissza a jövőbe (9/10), Carrie (3/10), Én a robot (7/10), Játékszerek (3.5/10), The Flash (6.5/10), Arthur király (7.5/10), Amerikai botrány (8/10)

Kedvenc sorozatok:

Arrow

Kedvenc filmek:

Kódjátszma

Amerikai botrány

A mindenség elmélete

Kedvenc színésznők:

Amy Adams

Jennifer Lawrence

Keira Knightley

Kedvenc színészek:

Benedict Cumberbatch

Christian Bale

Bradley Cooper

Kedvenc rendezők:

David O'Russell

J. J. Abrams

Morten Tyldum

Kedvenc zeneszerzők:

Hans Zimmer

Michael Giacchino

Alexandre Desplat

krisfk