Megtekintett filmek, sorozatok + játszott videojátékok: Batman: Akrham Knight (9/10), The Public Enemy (8/10), The Musketeers of Pig Alley (5/10), Hősök (7/10), Batman - 1989 (7/10), Batman visszatér (6/10), Mindörökké Batman (4/10), Batman és Robin (3/10), Batman: Arkham City (10/10), Haláli hullák hajnala (9/10), (500) Nap nyár (9/10), Alvilági játékok (8/10), Scott Pilgrim a világ ellen (10/10), Világvége (8.5/10), Key Largo (8/10), The Roaring Twenties (9/10), Forrest Gump (9/10), Vaskabátok (9/10), Everest (8/10), A kezdő (6/10), A Hangya (6/10), Birdman (8/10), Heroes Reborn (4/10), The Killers (8/10), A Hobbit: Az öt sereg csatája (7/10)

A mozifilmek terén bő volt az ehavi nézettség, de sajnos nem volt időm egyikről sem írni. Láttam az Everestet, A kezdőt és A Hangyát, lássunk hát neki rövid értékelésüknek!

Everest

Erről a filmről egészen addig nem hallottam, amíg meg nem láttam a plakátját a moziban. A marketing lehe, hogy nem volt a legjobb, a film azonban annál inkább eleget tett az elvárásoknak. Érzelmileg erős, képileg kifogástalan, színészileg pedig egyenesen bravúros (Jake Gyllenhaal FTW!). Az pedig, ahogy a rendező a halált kezeli a filmben, különösen zseniális. Nem dramatizálja agyon a hősök halálát, mint a legtöbb hollywoodi film (pedig egyes szereplők nagy előkészítése pont erre engedne következtetni), hanem a halál csak "megtörténik", mint az a valóságban is.

A kezdő

Kellemes, szórakoztató film. Nyálas befejezéssel persze és felszínes pszichológiai motivációval, de remek színészekkel, megnevettető poénokkal és egy egészen bravúros szekvenciával, mely bár elüt a film többi részétől, egyértelműen annak csúcspontja.

A Hangya

Én nagyot csalódtam ebben a filmben. Már akkor eldöntöttem ugyan, hogy nem fog tetszeni a film, amikor kedvenc rendezőm, Edgar Wright, nézeteltérések miatt elhagyta a projektet, ám azóta annyi jót hallottam róla, hogy elkezdett érdekelni. Erőltetett humor, erőltetett kötelékek a Marvel univerzumhoz (egy kifejezetten idegesítő jelenettel például, melynek amúgy semmi értelme – amikor Scott megküzd Anthony Mackievel), cseppet sablonos dinamika a főhősök között és nem csak cseppet sablonos rosszfiú. Az eddigi leggyengébb Marvel film. Vagy csak én kezdek megcsömörleni ezektől?

Legkésőbb november elején jelentkezem az októberi kedvencekkel. Addig is, ajánlom magamat.

krisfk

Megtekintett filmek/sorozatok + játszott videojátékok: A törvény nevében (7/10), Lego the Lord of the Rings: The Video Game (6/10), Harry Potter és a Bölcsek köve (7/10), Harry Potter és a Titkok kamrája (8/10), Halhatatlanok (5/10), Beavatott (6/10), Batman: Arkham Knight (9/10), Az U.N.C.L.E. embere (8/10), Éjjeli féreg (8.5/10), Sherlock (9/10), Hősök (8/10), Mission Impossible: Titkos nemzet (5/10), Különvélemény (9/10), Verdák (8/10) 

Arra az elhatározásra jutottam, hogy havi kedvenceimből többé nem toplistát csinálok. Nem sorolom föl a top 3 helyezettet minden kategórában, nem, mert legtöbbször nincs három. Úgy döntöttem, csupán azokról teszek említést egy-két mondatban, akik és amelyek megérdemlik.

Augusztusban két mozifilmet is megnéztem, Az U.N.C.L.E. emberét, melyről részletesebb kritikát is írtam, itt csak annyit említenék meg, hogy Guy Ritchie hozza benne régi formáját, érdemes megnézni, Alicia Vikander pedig kiváló alakítást nyújt. A másik a Mission Impossble: Titkos nemzet volt, melyről még nem volt időm leírni véleményemet, pedig van. Jócskán. Először is a film pontosan ugyanaz, mint az összes többi Mission Impossible film, semmi újat nem ad, kiszámítható és helyenként unalmas. Tom Cruise kaszkadőrmutatványai tiszteletre méltóak (direkt sisak nélkül ült a motorra, hogy lássuk: ő az), a zene is jó, viszont ilyen kemény szexizmust ritkán látni mai filmekben, nem elég, hogy a Nőnek nincs nagyobb szerepe annál, hogy ő legyen a Nő, nincs is rajta kívül más női szereplő az egész filmben, az operatőr pedig végig ügyel rá, hogy amennyire csak lehet fetisizálja. Ezt a filmet már annyira nem ajánlom.

Továbbá érdekesnek találtam (bár kicsit lerágott csontnak a tiniregényekből készült filmdömping közepette) a Beavatottat (Zoe Kravitzet emelném ki a színészek közül), bár eléggé azt éreztem rajta, hogy Az éhezők viadalának és a Harry Potternek egyfajta sajátos koktélja, az Éjjeli férget viszont egyenesen imádtam, Jake Gyllenhaal félelmetesen jó színész, már a Donnie Darkoban kedveltem, de a Fogságban és az Éjjeli féreg után azt kell mondanom, a kedvenceim egyike. A film rendezésileg is remek, a hangulat kifogástalan, melegen ajánlom.

Sorozatok terén A törvény nevében második évadát néztem tovább (nem jutottam a végére), sokkal gyengébb mint az első, hiányzik belőle a misztikum. Colin Farrellt imádom benne, a többi főszereplő is a maximumot hozza, a forgatókönyvírók piszok jó karaktereket építenek föl, csak éppen a nagy filozofálgatás és földhözragadt bűnöldözés közepette hiányzik a sztori maga.

Elkezdtem még újranézni a Hősöket az érkező spinoff kapcsán, a Kritizátor blogon jelent meg róla cikkem.

Ennyit az augusztusi filmekről, legközelebb Október elején jelentkezem a szeptemberiekkel. Addig is ajánlom magamat.

krisfk

Imádom Guy Ritchie-t. A ravasz, az agy és a két füstölgő puskacsővel ismertem meg, a Blöffel pedig belopta magát a szívembe. A Spíler talán nem sikerült olyan jól, mint előző két filmje, de nekem tetszett, sőt, a Sherlock Holmes filmekhez is hozzáadta saját könnyed, friss stílusát. Legújabb filmje Az U.N.C.L.E. embere, mely alapjául a 60-as években készült azonos című tévésorozat szolgált.

A forgatókönyvet részint maga Guy Ritchie írta (ellenben a Holmes filmekkel) és ez látszik is rajta: pergő ritmus, erős és humoros párbeszédek, remek dinamika a szereplők között.

A történet nem nagy szám, sőt, kémfilmek esetében egyenesen szokásos (talán már klisé), de Guy Ritchie rendezése teljes mértékben frissé varázsolja. A helyszínek és díszletek mind egyediek (pl. a zöld mosdóban való verekedés), az akciójelenetek pazarul megkoreografáltak. Guy Ritchie az apró momentumokban zseniális, kis cselekvésekkel építi a karaktereit (pl. kockacukrok), s érdekes rendezői fogásokkal teszi egyedivé akciójeleneteit (a fönt említett verekedős jelenetet például Jared Harris karaktere a piszoárnál állva nézi végig). A vágás végig kiváló a filmben, sosem veszít ritmusából, s ez adja meg a film jóleső lüktetését. Érdekesek még az osztott képben elmesélt jelenetek és a nem éppen szokásos módon megoldott akciójelenetek (pl. hajós üldözés).

A másik nagyon erős aspektusa Az U.N.C.L.E. emberének a három főszereplő közti dinamika és úgy általában az ő hármasuk. Armie Hammer kiváló, Henry Cavillen van mit csiszolni, de jól hozta a rideg ügynököt, Alicia Vikandert korábban nem ismertem, de már elhatároztam, hogy megnézem az Ex Machinát.

Guy Ritchie rajongóknak feltétlenül ajánlom, de mindenki másnak is, aki szeretne elszórakozni, mert ez a film mindenkinek nyújthat szórakozást: akciódús, izgalmas, fergeteges humorral fűszerezve, és még filmnyelvileg is friss és szórakoztató.

krisfk

Megtekintett filmek/sorozatok: Johnny Bravo (7/10), Dexter laboratóriuma (6/10), Ed, Edd és Eddy (7/10), A törvény nevében (8/10), Tini Titánok: Harcra fel (6/10), Sinister (7/10), Utazás a rejtélyes szigetre (2/10), Autómata (7/10), Tintin kalandjai (9/10), Terminátor (6/10), Terminátor 2. – Az ítélet napja (9/10), Terminátor: Genisys (6/10), Sin City (9/10), A feláldozhatók 3. (5/10), Agymanók (9/10), Casino Royale (7.5/10), Időhurok (9/10) Argo - 2004 (6/10), Ben 10 (7/10), A Galaxis őrzői (9/10)

Kedvenc sorozatok:

A törvény nevében

Kedvenc filmek:

Agymanók

Időhurok

Sinister

Kedvenc színésznők:

Sarah Snook

Emilia Clarke

Linda Hamilton

Kedvenc színészek:

Ethan Hawke

Daniel Craig

Chris Pratt

Kedvenc rendezők:

Pete Docter és Ronaldo Del Carmen

The Spierig brothers

James Gunn

Kedvenc zeneszerzők:

Michael Giacchino

Tyler Bates

Chris Cornell és David Arnold

krisfk

Vagy Kifordítva? Az Inside-Out szó szerint ezt jelenti és szerintem ez is jobb, mint a bugyuta gyerekfilmet sugalló Agymanók. Hisz a Kívül-belül (bocsánat, én így fogom hívni) egyáltalán nem bugyuta és egyáltalán nem gyerekfilm (a maga klasszikus értelmében). Hisz persze, jót szórakoznak rajta a csöppségek, mert jópofa benne a slapstick humor, de olyan mély rétegeket rejt a film, amit a legtöbb gyerek föl sem fejt. A Kívül-belül célközönsége elsősorban a gyerekeiket elkísérő felnőttek.

A Pixartól várhattuk, hogy valami egészen eredetivel és ötletessel rukkoljon elő (bár a Repcsik, a Verdák 2. és a Szörny egyetem nem voltak azok), a Kívül-belül pedig egyáltalán nem ébreszt csalódást. Már alapötletével is kitűnik, az érzelmek világába repít el minket és a megszemélyesített gondolatokkal illusztrálja egy 11 éves kislány agyának működését. Tele van eredeti ötletekkel, az agy világa egy logikusan fölépített konstrukció, ahol a fő érzelmek irányítják a legfontosabb cselekedeteket. Egy olyan világba nyerhetünk betekintést, melyet kívülről tökéletesen ismerünk, hisz nap, mint nap megéljük, de belülről most láthatjuk először, a Pixar embereinek kreatív tolmácsolásában.

A Kívül-belül az emberekről szól, nem pedig a stilizáltan ábrázolt, megszemélyesített érzelmekről (ezért nagyon nem jó az Agymanók cím), ők csak ürügyként szolgálnak arra, hogy megértsük, mi zajlik főhősünkben (Rileyban), mit vált ki a költözés és a felnőtté válás – vehetjük úgy is, hogy a Kívül-belül egy coming-of-age sztori. Azt is remekül illusztrálja a film, hogyan változik egy gyerek személyisége, hogyan határozzák meg egyes emlékek és élmények azt, aki. Azon gondolkoztam filmnézés közben vajon nekem (meg másoknak, akiket ismerek), mik a főemlékeim, milyen szigeteim vannak és vajon melyik érzelem nálam a "főnök". Szeretném azt gondolni, hogy Derű, vagy Undor, de jobban meggondolva inkább Majré. Ez is nagyszerű a Kívül-belülben, több embernek is belelátunk a fejébe (többek között Riley szüleiébe), s mindenkinek más a "főnöke": az anyukának Bánat, az apukának Harag, ezek pedig rettentő árulkodóak.

Az egész cselekmény tökéletes, tele hibátlan ötletekkel, remek poénokkal és nem csekély érzelemmel. Ki gondolta volna, hogy ilyen megható lehet egy képzeletbeli barát elfelejtése?

A filmet ajánlom mindenkinek. 

krisfk

Nem mondanám, hogy Terminátor rajongó lennék, de nagyon kedvelem Schwarzeneggert, az Ítélet napja pedig egy kifejezetten jó film (még szerencse, hogy itthon a bővített változatot adták ki DVD-n, a mosolygós jelenet nélkül nem lenne az igazi). Az új Terminátor film (Genisys) ugyanazzal próbálkozik, mint 2009-ben a Star Trek, nyakatekert időutazós hablattyal új idővonalat létrehozni, hogy újrakezdhessék a sorozatot.

Ez működik is. A film első fele kifejezetten szórakoztató, utalásokkal és akcióval teli, valamint érdekes az első Terminátor filmből, néhol beállításról beállításra átvett, ám átértelmezett jelenetek. A trailerben sajnos már lelőtték, hogy John Connor egy Terminátor, pedig az nagy meglepetés lett volna, de nem ez a spoiler rontotta el a film második felét, hanem a rettentően erőltetett történet. Valahogy meg kellett oldani, hogy új filmet csinálhassanak, ami ugyanakkor játszódik mint az előzőek, de új színészekkel. Emilia Clarke nagyon jó volt Sarah Connorként (egy kicsit talán még hasonlít is Linda Hamiltonra), Jai Courtney teljesen átlagos, viszont J. K. Simmons kimagasló, s, természetesen, Arnold Schwarzenegger is remek a filmben (a szinkron sajnos egyáltalán nem adja vissza egyedi beszédstílusát, de már meguntam, hogy minden erőmmel az eredeti nyelven leadott filmeket hajkurásszam a moziban).

Az még nem gond, ha remake-eket vagy folytatásokat csinálnak, mert azokat is lehet kreatívan, a témát frissen megközelítve. A Terminátor: Genisysszel az a gond, hogy egyáltalán nem friss. Az első és második filmek jó elemeit gyúrja újra, beleönti a harmadik film sütőformájába, ad hozzá egy csipetnyi Arnold-fűszert (ami még mindig finom, de a doboz szerint már lejárt a szavatossága), bedobja az egészet a modern mikróba és voilá: íme a Terminátor: Genisys. Nem mutat semmi újat, de legalább igényes a kivitelezés és jobb, mint a Terminátor 3. – A gépek lázadása. A forgatókönyvön lehetett volna még dolgozni: nem derült ki például, ki küldte vissza az öreg Arnoldot (ki lehet következtetni, de még csak utalás sem volt rá), maga a film pedig elég kusza volt. Ugyanolyan remekül lezárta ugyan a végét, mint a Terminátor 2, de itt nem kellett várni hét évet egy Terminátor 3-ra, hogy romba döntse az egészet: ezt megteszi két perc múlva a stáblistába illesztett bónuszjelenet.

Mindent egybevetve tetszett a film, kellemes szórakozást nyújtott, de senki ne várjon tőle többett, mert nincs benne. Ja és elég vicces volt, mennyire kínosan ügyeltek arra a készítők, hogy a korhatár végett ne mutassanak meztelen testrészeket (pedig időutazni csak pucéran lehet), például a fiatal Terminátor seggét direkt beárnyékolták, pedig ugyanannak a snittnek volt a mása, mint az első Terminátor filmben, ahol egyértelműen látszott Arnoldunk popsija.

61%

krisfk

Megtekintett filmek/sorozatok: A kristálytollú madár (7/10), Arrow (6.5/10), Trónok harca (9/10), Futottak még (9/10), Holy Musical B@man (9/10), A Very Potter Senior Year (10/10), Vörös zsaru (5/10), Machete gyilkol (4/10), The Trail to Oregon (10/10), A Fistful of Fingers (6/10), WALL-E (9/10), A hihetetlen család (9/10), Jurassic World (9/10), Így neveld a sárkányodat 2. (8/10), Sötétségben – Star Trek (9/10), A törvény nevében (9/10), Agents of S.H.I.E.L.D. (7/10), Pain & Gain (7/10), Vitathatatlan 2. – Börtönbox (3/10), Ben 10 (7/10), Dexter laboratóriuma (7.5/10), Johnny Bravo (8/10)

Kedvenc sorozatok:

Trónok harca – az évad végére ismét összeszedték magukat az alkotók, bár az nem tetszik, hogy egyre jobban térnek el a könyvtől.

A törvény nevében – az új évad ígeretesnek tűnik, a színészek kiválóak, a hangulat hasonló az első évadéhoz, még meglátjuk, mi sül ki belőle.

Futottak még – Ricky Gervais sorozata, rövid, szórakoztató és emberközeli. (Plusz minden epizódban egy híresség cameozik.)

Kedvenc filmek:

Jurassic World – erről részletesen a linken túl.

Így neveld a sárkányodat 2. – van olyan jó, mint az első rész, látványos, szórakoztató, s vannak benne megható pillanatok is.

Pain & Gain – amikor először láttam ezt a filmet, nem tetszett. Nagyon nem tetszett. De adtam neki még egy esélyt: nem szabad komolyan venni és el kell tekinteni a ténytől, hogy Michael Bay rendezte és figyelmen kívül kell hagyni a fura kameraállásait. Akkor kifejezetten élvezhető.

Kedvenc színésznők:

Rachel McAdams – a Törvény nevében második évadának gyöngyszeme, a Sherlock Holmesból nem gondoltam volna, hogy ennyi tehetség rejlik a színésznőben.

Lena Headey – a Trónok harcában máig erős alakítást nyújt, s képes arra, hogy átéreztesse a nézővel egy nem túl szimpatikus karakter érzelmeit is.

Birgitte Hjort Sørensen – a Trónok harca felfedezettje. Remélem több mindenben látjuk majd ezentúl.

Kedvenc színészek:

Colin Farrell – mindig is kedveltem, a Törvény nevében második évadában is kimagasló.

Ty Simpkins – annak ellenére, hogy ő a "kisgyerek", a Jurassic World legjobb színésze.

Taylor Kitsch – azt hittem nagy bukásai (John Carter, Battleship, X-Men Origins: Wolverine) után már nem fog nagy szerepeket kapni és elvész a süllyesztőben. A Törvény nevében második évadában azonban elég potenciált mutat.

Kedvenc rendezők:

Brad Bird – a Hihetetlen család még mindig remek, Brad Bird pedig hasonlóan jó rendező. Már várom a második részt.

Colin Trevorrow – remek munkát végzett a Jurassic Worlddel. Bár nem egy Spielberg, de (és ezért bárki megkövezhet) szerintem Spielberg sem nagy rendező csak jó filmeket csinál.

David Nutter – a Trónok harca 5. évadának utolsó nehány részét rendezte, melyek végre a korábbiakhoz hasonló minőségűek voltak.

Kedvenc zeneszerzők:

Jeff Blim – a The Trail to Oregon című musical paródia dalait szerezte, melyeket körülbelül ronggyá hallgattam.

T Bone Burnett – a Törvény nevében második évada nem lenne az igazi T Bone Burnett hangulatot teremtő zenéje nélkül.

Michael Giacchino – Jurassic World, Így neveld a Sárkányodat 2. vagy Sötétségben – Star Trek, Michael Giacchino vérbeli Old School zeneszerző.

Legrosszabb filmek:

Vitathatatlan 2. – Börtönbox – tény, hogy a készítők értenek a harcműveszetekhez, viszont a filmkészítéshez és az érzelmek közvetítéséhez egyáltalán nem. Nem elég az érzelmes jelenet a film végére, ha a film közben nem szerettetik meg velünk a szereplőket.

Machete gyilkol – lehet, hogy az egész film csak poén, de ez nem ürügy arra, hogy gagyi legyen.

Vörös zsaru – túl komolyan veszi magát a film és rettentő unalmas.

krisfk

Nem értem, miért hasonlítják sokan ezt a filmet a Jurassic Parkhoz. Szerintem elég erős elvárás, ha egy filmtől arra számítunk, hogy újító speciális effekteket használjon, alkosson olyat, amit korábban még nem alkottak (élőnek tűnő dinoszauruszokat) és váljon rövid időn belül kultfilmmé. Ezek igen magas elvárások, melyeknek nem hogy a Jurassic World, de szerintem egyik film sem képes eleget tenni. A Jurassic World pedig nem is próbál több lenni annál, ami, sőt, még címében sem egyezik a Jurassic Parkkal, nem Jurassic Park 4, hanem Jurassic World.

A film története erős analógia a film keletkezésének történetére. A szereplők folyton a régi parkra reflektálnak, ami jó volt, de azóta nőtt az emberek ingerküszöbe és elvárása. A technika folyamatosan fejlődött ugyan, de mindig elő kellett rukkolniuk valami újjal, ha le akarták nyűgözni a látogatókat (vagy a mozinézőket). Ezért jött létre a hibrid dinoszaurusz, az Indominus Rex és a szórakoztató homage szörnyfilm, a Jurassic World. A filmben tehát szó szerint kimondják, hogy a Jurassic World nem akar versenyre kelni a Jurassic Parkkal, hanem emléket állít neki. Utalásokkal van tele, a zeneszerző, Michael Giacchino, például remekül használja az eredeti John Williams témát.

A karakterek szerethetőek, azt hittem, hogy a kisfiú, mint a legtöbb kisfiú a filmekben, idegesítő lesz, de nem volt az, sőt, remekül játszott. Rájöttem, Chris Prattet is miért kapták föl mostanában ennyire, a fickó egyszerűen szimpatukus, az emberek szívesen látják őt filmekben. A cselekmény érdekes volt és friss, ugyanakkor meg éppen annyira ismerős a Jurassic Parkból és Az elveszett világból, hogy jó emlékeket ébresszen. A film tempója jól fölépített, az izgalom és érzelmek pedig erősek. Az effektek hibátlanok, s örültem, hogy nem követték el Az elveszett világ hibáját és nem vitték el a dínókat a szigetről. Vérbeli szörnyfilm, ha pedig az ember nem hasonlítgatja folyton a Jurassic Parkhoz, kifejezetten élvezetes.

Még néhány gondolat. Az eredti Jurassic Park remek film, ráadásul újító. De mai szemmel nézve egyáltalán nem olyan nagy szám. Egyszerű, kiszámítható sztori (persze nem kell több a set-piece jellegű dínó-jelenetekhez), a karakterek sablonok (persze jó sablonok, lásd Jeff Goldblum karakterét, ez már Han Solonál is működött) és mellesleg a néger főszereplő hal meg először (szegény Samuel L. Jackson). A rendezés és az effektek természetesen kiválóak, van egy két máig emlegetett kultikus jelenet (Raptorok és konyha), maga a film pedig látványos és izgalmas. A Jurassic World, most teljesen objektívan szemlélve, egy és ugyanez, leszámítva az "újító" és "kultikus" jelzőket. Úgyhogy ne mondja nekem senki, hogy MENNYIVEL jobb volt a Jurassic Park. Mert az csak akkor volt jobb, a saját korában, ma meg a nosztalgia miatt érzi mindenki jobbnak.

Sőt. Szerintem a Jurassic World annyiban jobb eredetijénél, hogy az emberi sorsok és az emberi dráma sokkal erősebbek. Tudom, hogy sokaknak a dínók érdekesebbek, de én, személy szerint, inkább ember párti vagyok. A filmben is az embereknek drukkoltam.

Nem a Jurassic Park rajongóknak, hanem azoknak ajánlom, akik szórakozni vágynak.

krisfk

SPOILER VESZÉLY

Végéhez ért a rendkívül népszerű Trónok harca című sorozat ötödik évada. A népszerű szó előtti "rendkívül"-t pedig lehet nyugodtan hatványozni. A sorozat egyik nagy-nagy negatívuma pont ez a popularitás:

1. A rajongók tömkelege miatt az alkotók több pénzt kapnak egy-egy évadra. Ettől ugyan nagyobbak a díszletek, több a CGI (többször látunk sárkányt) és általában látványosabb az egész évad, több az akciójelenet, stb. Viszont ennek van egy nagy hátulütője: a sok látványos jelenetnek alárendelődik az emberi dráma, látványt pedig egy jó operatőr speceffektek vagy akció nélkül is tud teremteni. A Trónok harca operatőrei pedig nagyon jók, ebben az évadban is remekelnek, csak meg kell nézni a képkompozíciókat és a remek fény-árnyék játékot minden egyes beállításban. Tehát mi szükség van akciódús CGI-ra, ha a párbeszédes jelenetek is ilyen látványosak?

2. A második dolog a rajongók kiszolgálása. A sorozatban általában, de főleg ebben az évadban tűnt föl, a készítők igyekeznek kiszolgálni a rajongóikat: olyan dolgok történnek, amik könyvben nem, kizárólag azért, hogy a rajongók által vágyott dolgok bekövetkezzenek. Például ki ne vágyott volna rá, hogy Arya újra találkozzon Jaqen H'gharral?

3. A rajongótábor folyamatosan növekszik. A készítők ezért igyekeznek minden évadot egyre nagyobbá, brutálisabbá és kiszámíthatatlanabbá tenni. Éppen ezért pedig, mivel mindig arra számít az ember, hogy valami váratlan fog történni, eléggé kiszámítható. Például az a rész, amelynek a végén Ser Barristan meghal (Sons of the Harpy), egyenesen idegesítő volt: már megint azzal akarnak sokkolni, hogy kinyírnak egy kedvelt szereplőt?

Mindez igaz, és még mindig kiállok a véleményem mellett, annak ellenére is, hogy az évad második fele, az ötödik rész (Kill the Boy) után, már nagyon tetszett. Ennek a résznek a végén volt az a rettentő pocsékul vágott kőemberes akciójelenet, de utána visszatért az, amit mindig is szerettem, az emberközeli dráma, a tragikus sorsok, a fordulatos történetvezetés, a remek párbeszédek és a kifogástalan operatőri munka. A színészek ismét remekelnek, Maisie Williams egyre jobb, Lena Headey tündököl, Iwan Rheont pedig imádom. És külön fölfigyeltem a Hardhome című rész epizódszereplőjére, Birgitte Hjort Sørensenre, remélem több mindenben látjuk majd ezek után.

Különösen tetszettek a rendezői fogások az Unbowed, Unbent, Unbroken című epizódban, amikor Sansa megerőszakolásának szörnyűségét a nézői képzeletre hagyták, Theon reakcióján keresztül tapasztaltuk csupán meg.

A Hardhome című epizód természetesen mindenkinek a kedvence (szerintem az utolsó húsz percet leszámítva egy kicsit unalmas), de az az utolsó húsz perc valóban remekül kivitelezett. Visszatérve azonban a fönti három pontra, ezt a húsz percet lehetett volna történetmesélésre is használni. Mondjuk akkor lett volna idő az utolsó epizódban befejezni Brienne és Stannis vagy Sansa és Theon történetszálát, esetleg Bran szálát is tovább lehetett volna vinni, vagy belerakni a sorozatba a Greyjoyokat, vagy, esetleg, netán, ha nem nagy gond, Lady Stoneheartot? Mindegy, a The Walking Dead rajongókat is ki kell szolgálni azért.

Mi, akik az első évad óta nézzük a sorozatot, nem az akció meg az erőszak miatt kedveljük.

Ahogy mindig, ismét a kilencedik epizódra tartogatták a nagyágyút (The Dance of Dragons), csak azt nem értem miért csinálják azt, hogy Dany minden egyes évadot végigszenved, hogy aztán a legeslegvégén kapjon egyetlenegy erőteljes pillanatot? A Mother's Mercy című epizódból pedig látszik, hogy a következő évadban sem lesz ez másképp. És ismét visszatér a Dothrakikhoz. Lehet, hogy tévedtem és mégsincs fanservice? Vagy van, csak nem a könyvek rajongóinak kiszolgálása, hanem az új rajongók kiszolgálása?

A kritikámból talán nem látszik, de végül, összegészében, nekem tetszett az évad. Tisztelem az utolsó epizód bátorságát a Cerseis jelenetért, nagyon tetszett a Dorne-os storyline, és ami először idegesített (Bronn ottléte), végül jól sült el. (Bár a könyvben még mindig kicsit jobban kivitelezett az egész). A zene ismét remek, hála Ramin Djawadinak, valamint örültem a zombi Gregor Clegane-nek és szerintem Jon Snow halálát is jól kivételezték, s egyáltalán nem volt váratlan, hisz mindenki utálta a Falnál. Tudom, hogy Jon halála miatt nem tetszett sok rajongóknak az epizód, de én épp ezért kedveltem.

Egy rohadt hipster vagyok.

Kritikám a 4. évadról.

krisfk